Infostart.hu
eur:
364.71
usd:
315.89
bux:
148587.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

MTA-elnökválasztás - Három jelölt a posztra

Lovász László matematikust, Maróth Miklós klasszika-filológust és Németh Tamás agrokémikust terjesztette elő a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöki tisztére keddi ülésén az MTA jelölőbizottsága.

A bizottság döntését megelőzte egy belső közvélemény-kutatás, amelyre 561 közgyűlési tag kapott jelölőlapot. Õk 321 érvényes jelölést küldtek vissza, ennek figyelembevételével a jelölőbizottság több ülésen tárgyalt a jelöltek személyéről - mondta el az MTI-nek a testület elnöke.

Vizi E. Szilveszter hozzátette: a keddi jelölőbizottsági ülésre elkészültek Lovász László, Maróth Miklós és Németh Tamás elnöki programjai, amelyeket minden bizottsági tag megkapott, majd rövidesen szétküldik a közgyűlés szavazati joggal rendelkező tagjainak is.

A tisztújítást az MTA május 5-6-iki közgyűlésén tartják, minden tisztségre három évre lehet megválasztani és legfeljebb egyszer újraválasztani a jelölteket. A titkos szavazáson ötven százalék plusz egy voksot kell kapnia annak, aki az MTA huszadik elnöke lesz olyan elődök után, mint Eötvös József, Lónyay Menyhért, Eötvös Loránd, Kodály Zoltán vagy Szentágothai János - emlékeztetett Vizi E. Szilveszter.

Elmondása szerint a jelölőbizottság minden tisztségre legalább két személyt terjesztett a közgyűlés elé. Főtitkárnak Török Ádám közgazdászt és Csépe Valéria pszichológust, élettudományi alelnöknek Freund Tamás neurobiológust és Kosztolányi György klinikai genetikust, társadalomtudományi alelnöknek Vékás Lajos jogtudóst és Csépe Valériát, természettudományi alelnöknek pedig Szász Domokos matematikust és Blaskó Gábor vegyészmérnököt jelölték.

Címlapról ajánljuk
Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
A határtól 6000 kilométerre csaphatott le Ukrajna, lezuhant egy ukrán MiG–29-es vadászgép – Háborús híreink percről percre kedden

A határtól 6000 kilométerre csaphatott le Ukrajna, lezuhant egy ukrán MiG–29-es vadászgép – Háborús híreink percről percre kedden

Tűz ütött ki egy olajfinomítóban Oroszország távol-keleti részén, a jelentések az orosz-ukrán határtól mintegy 6000 kilomérerre fekvő Habarovszki határterületről, Komszomolszk-na-Amure városából érkeztek. Azt egyelőre nem erőstették meg, hogy valóban ukrán csapás miatt kapott lángra a finomító. Az éjszaka folyamán ugyanakkor ukrán drónok vették célba az orosz online kiskereskedő, a Wildberries Voronyezs megyei logisztikai központját, amely lángokba borult - írja a Kyiv Independent. Hétfőn este az ukrán légierő közölte, lezuhant egy ukrán MiG-29-es vadászgép Odessza régióban, miközben megpróbált kilőni egy célpontot a levegőben. A pilóta sikeresen katapultált, kórházban ápolják. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×