Infostart.hu
eur:
364.5
usd:
315.8
bux:
148587.82
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Ezért repülnek V-alakban a madarak

Energiatakarékosság céljából repülnek V-alakzatban a madárrajok egy új tanulmány szerint, amelyet a Nature című folyóirat internetes oldalán közöltek a szakemberek.

A kutatók az után jutottak a megállapításra, hogy figyelemmel követtek egy madárrajt, amelynek tagjait apró nyomkövető-készülékekkel szerelték fel, hogy tanulmányozhassák az állatok pozícióját és minden egyes szárnycsapását. A szakemberek már régóta elméleteket faragnak arról, hogy sok madárraj aerodinamikai okokból rendeződik V-alakzatba.

Amikor egy madár repül, áramlatot generál. A kutatók elmélete szerint egy másik madár hasznot húzhat a felfelé irányuló légáramlásból azáltal, ha az előtte lévő madár mögött, kissé oldalvást repül. Amikor egy madárraj ezt a trükköt alkalmazza, V-alakzatot formál.

A szakemberek számára kihívás volt a jelenség szabadban való tanulmányozása. A Londoni Egyetem állatorvosi karának (Royal Veterinary College) kutatói és más szakemberek 14 íbiszt figyeltek meg, amint a madarak Ausztria és Olaszország között vándoroltak. Egy természetvédelmi program keretében a madarakat betanították arra, hogy kövessenek egy ultrakönnyű repülőgépet.

A madarak repülésének hétperces periódusát elemezve a kutatók arra jutottak, hogy amikor az íbiszek V-alakzatban repültek, úgy pozicionálták magukat, hogy kihasználhassák a másik madár generálta áramló közegben lévő felhajtóerőt, ami lehetővé teszi számukra, hogy energiát takarítsanak meg.

Emellett úgy tűnt, hogy a madarak a szárnycsapásaikat is annak megfelelően időzítették, hogy minél nagyobb hasznot húzzanak a felfelé irányuló léghuzatból azáltal, hogy szárnyvégükkel az előttük haladó madáréval megegyező hullámmozgást vettek fel. Amikor pedig egy madár közvetlenül egy másik mögött repült, akkor úgy igazította szárnycsapásait, hogy csökkentse a lefelé irányuló légáramlás hatását. A madarak tehát képesek érzékelni vagy megjósolni a társaik által generált áramlatot és ennek megfelelősen hangolni a szárnycsapásaikat, ami lenyűgöző képességet jelent.

Ez az első kísérleti bizonyítéka annak, hogy a madarak képesek úgy hangolni szárnycsapásaikat, hogy előnyt kovácsoljanak az áramlatból - írta a tanulmányt kísérő kommentárban Florian Muijres és Michael Dickinson, a Washingtoni Egyetem két munkatársa.

Címlapról ajánljuk
Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×