Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Egyszerű teszt leleplezi az agyi erek rejtett hibáját

Egyszerű számösszekötő teszt segíthet idősebb férfiaknál annak előrejelzésében, hogy mekkora lesz náluk a halálozás kockázata első szélütésük után - számolt be svéd kutatók megállapításáról a BBC hírportálja. A tesztet még egészségesen végeztetik el a páciensekkel

A pácienseknek a lapon lévő számokat emelkedő sorrendben kell összekötni vonalakkal olyan gyorsan, ahogy csak tudják.

Összesen 1000, 67 és 75 év közötti férfit követtek nyomon a tanulmányban 14 éven át. Kiderült, hogy akik az alsó harmadba kerültek a vonalas teszt alapján, azoknál háromszor nagyobb volt a valószínűsége annak, hogy egy később bekövetkezett szélütés után meghaltak, mint a felső harmadban végzett férfiaknál.

A követési idő alatt az ezer résztvevő közül 155-en kaptak szélütést, közülük 22-en haltak meg egy hónapon belül, majd ez a szám két és fél év alatt nyolcvan körülire emelkedett.

Az elemzés alapján a kutatók úgy vélik, hogy az egyszerű teszt leleplezi az agyi erek rejtett hibáját akkor, amikor még egyéb, nyilvánvaló jel vagy tünet nem utal rá. A szakemberek szerint olyan korai elváltozások lehetnek az emberek egy részének agyában, amelyek növelik halálozási kockázatukat egy később bekövetkező szélütéskor. Ugyanakkor arra is figyelmeztetnek, hogy a tanulmány viszonylag kisméretű volt, és a lassú vagy hibás vonalrajzolásnak más oka is lehet.

"Mivel a teszt nagyon egyszerű, olcsó és könnyen elvégezhető a klinikai gyakorlatban, értékes eszköz lehet a hagyományos módszerek - például a vérnyomásmérés és a dohányzásról kérdezés - mellett a szélütés kockázatának megbecslésére, ahogyan az esetlegesen bekövetkező szélütés utáni halálozás jóslására is" - magyarázta Bernice Wiberg, a svéd Uppsalai Egyetem munkatársa, a The British Medical Journal (BMJ) Open című orvosi folyóiratban ismertetett tanulmány vezető szerzője.

Címlapról ajánljuk
Inváziós fajok támadása: durva következménye lesz, ha csak akkor cselekszünk, amikor már ég a ház

Inváziós fajok támadása: durva következménye lesz, ha csak akkor cselekszünk, amikor már ég a ház

Amikor egy idegen állat- vagy növényfaj megtelepszik Magyarországon, hajlamosak vagyunk csak ökológiai problémaként gondolni rá, pedig a számlát nem a természet, hanem a gazdaság fizeti. Fertő Imre, a Budapesti Corvinus Egyetem Fenntartható Fejlődés Intézetének professzora az InfoRádióban azt mondta, az igazi veszteség sokszor olyan „láthatatlan” tételekben rejlik, mint a romló vízminőség vagy az eltűnő fajok, ezért fontos a minél gyorsabb cselekvés, továbbá mérsékelni kell az okozott károkat, negatív hatásokat.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×