Infostart.hu
eur:
363.67
usd:
318.74
bux:
143432.85
2026. július 22. szerda Magdolna

Jobb lesz a memóriája, ha leszokik a dohányzásról

A cigarettázásról való leszokás a nem dohányzókéval azonos szintűre képes visszaállítani a mindennapi memória működését - állapították meg a brit szakemberek.

A newcastle-i Northumbria Egyetem kutatócsoportjának szakemberei 27 rendszeres cigarettázót, 18 egykori dohányost és 24 soha rá nem gyújtó embert vontak be a tanulmányukba. A résztvevők memóriáját életszerű szituációban tesztelték: az egyetem területén tett kirándulás során bizonyos helyszíneken előre maghatározott feladatokat kellett végrehajtaniuk.

A Drug and Alcohol Dependence című folyóirat szeptemberi internetes kiadásában megjelent tanulmány eredményei szerint míg a dohányosok rendkívül rosszul teljesítettek a teszten és csupán a feladatok 59 százalékára emlékeztek, addig a hajdani füstölőknek a feladatok 74 százalékát, a soha nem cigarettázóknak pedig 81 százalékát sikerült helyesen felidézniük.

"Figyelembe véve, hogy a dohányosok száma Nagy-Britanniában eléri a tízmilliót, az Egyesült Államokban pedig a 45 milliót, nagyon fontos megértenünk azt a hatást, amelyet a cigarettázás gyakorol a mindennapi agyi funkcióinkra" - mondta Tom Heffernan, a kutatócsoport tagja, aki az eltervezett dolgok végrehajtásáért felelős prospektív emlékezetet emelte ki példaként a dohányzás káros hatása kapcsán.

"Azt már régóta tudjuk, hogy a dohányzásról való leszokásnak fontos egészségügyi következményei vannak az egész szervezetre nézve, de ez az első tanulmány, amely a leszokásnak a kognitív funkciókra való jótékony hatását is bizonyította" - idézte a szakembert a ScienceDaily ismeretterjesztő hírportál.

A szakemberek jelenleg a passzív dohányzás mindennapi memóriára gyakorolt hatását vizsgálják.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: „mostantól minden illegitim, a célunk a jogállam visszaállítása, de kizárólag békés eszközökkel”
rendkívüli tájékoztató

Orbán Viktor: „mostantól minden illegitim, a célunk a jogállam visszaállítása, de kizárólag békés eszközökkel”

Eljött az önkény kora, az utolsó legitim államfő Sulyok Tamás. A Fidesz nem vesz részt az új közjogi méltóságok megválasztásában, és mindegyiküket illegitimnek fogja tekinteni. A Fidesz célja a demokrácia visszaállítása – mondta Orbán Viktor, hozzátéve: parlamenti, kizárólag békés keretek között folytatják az ellenállást, ennek gyakorlati módjairól a hétvégén a Tusványoson beszél majd. A Fidesz elnöke Bóka Jánossal, a Fidesz kedden megválasztott parlamenti frakcióvezetőjével tart tájékoztatót. „Szijjártó Péter döntését maximálisan támogattam, rá még nagy politikai szerep vár Magyarországon, nem holnap, hanem holnapután” – fogalmazott Orbán Viktor.

Magyar Péter és Vitézy Dávid a Baross Gábor tervről: 15 év alatt 3550 milliárd forintból újul meg a magyar vasút

Az erősen leromlott állapotban lévő Rákospalota-Újpest vasúti megállóhelyre vonatozott a kormányfő és a közlekedési és beruházási miniszter, hogy bejelentsék a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv részleteit. Vitézy Dávid szerint a terv ausztriai vasútfejlesztési tempót jelent.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×