Az étvágycsökkentő leptin kapcsolatát az elbutulással Wolfgang Lieb, a Bostoni Egyetem kutatója és csoportja egy 1948-ban kezdődött nagyszabású felmérés adatai segítségével elemezte.

A kutatók a leptin vérbeli koncentrációját mérték 785 olyan embernél, akiknél a vizsgálat kezdetekor nem jelentkeztek az Alzheimer-kór vagy bármely eredetű demencia jelei. Közülük mintegy kétszáznak az agytérfogatát is megbecsülték agyi szkenneléssel.

Átlagosan nyolc (ám egyeseknél 15) év elteltével összegezték a változásokat: 111 embernél alakult ki demencia, közülük 89-nél Alzheimer-kórt diagnosztizáltak. A szakemberek megállapították, hogy a legalacsonyabb leptinszintű embereknél 25 százalék volt a betegség kialakulásának valószínűsége, míg azoknál, akiknél a legmagasabb leptinkoncentrációt mérték, csak 6 százalék volt ennek kockázata. Érdekes módon a túlsúly mértékével nem lehetett összefüggésbe hozni a leptinszintet, noha az elhízottak szervezetében több leptin termelődik.

A agyi felvételeket összehasonlítva az is kiderült, hogy a nagyobb leptinszinthez nagyobb agytérfogat tartozott az agy fő memóriaközpontja, a hippokampusz területén. Lieb úgy véli, a leptin hormonnak többféle szerepe lehet a szervezetben, mint csupán az étvágy szabályozása.

A leptin szerepének 1995-ös felfedezése után nagy remények születtek arra, hogy természetes fogyasztószerként alkalmazható. A lelkesedés azonban alábbhagyott, amikor kiderült, hogy a kívülről bevitt leptinnel embereknél csak átmeneti súlycsökkenést lehet elérni. Nagyobb koncentrációja ugyanis az elhízott embereknél leptinérzéketlenséghez vezet.