Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Adományokat gyűjtenek a római Colosseum megmentésére

Legalább öt millió euróra (másfél milliárd forint) lenne szükség arra, hogy a Colosseumot, Róma jelképét megmentsék - közölte Gianni Alemanno római polgármester.

Alemanno bejelentette, az amfiteátrum megmentéséért nemzetközi adományokat fognak gyűjteni, hiszen a Colosseumnál is működhet az, ami a Sixtusi kápolna esetében megvalósult: az 1980-as években a műemléket többek között egy hárommillió dolláros nagyvonalú japán adományból újították fel.

2010-re a Colosseum mellett a Forum Romanum és a Palatinus-domb felújítását is tervezik.

A Colosseum, amely az ókorban ötvenezer ember befogadására volt alkalmas, a világ legnagyobb amfiteátruma. Építését az időszámításunk után 69-79 között uralkodó Vespasianus császár rendelte el. Eredetileg Amphiteatrum Flaviumnak hívták; mai nevét a középkorban kapta, feltehetően Néró császár egy a közelben álló szobráról (a kolosszusról). Az épületet gladiátor- és állatviadalok színhelyéül tervezték, és a korhoz képest hatalmas méretű közönség befogadására volt képes.

A római városi közigazgatás legújabb adatai szerint évente négymillió látogatója van az ókori építménynek, s ez hozzávetőlegesen 30-35 millió euró (8-10 milliárd forintnyi) bevételt jelent a városnak.

Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat
újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×