Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

A nikotin romantikus titka

Bizonyos helyzetekben - étkezések után, baráti társaságban - az egykori dohányosok erősen vágyódnak egy szál cigaretta után. Amerikai kutatók most megfejtették ennek az okát.

A nikotin a dopamin nevű hírvivőanyag segítségével gondoskodik arról, hogy az emberek a dohányzásról kellemes emlékeket raktározzanak el.

Erre úgy jöttek rá a houstoni Baylor Orvosi Főiskola idegkutatói, hogy egereket engedtek egy járatrendszerbe, amelynek egyik részén nikotin várta az állatokat, egy másik fertályon pedig sóoldat. Az egerek a kísérlet folyamán az elvárásoknak megfelelően a nikotinkamrát részesítették előnyben.

A kutatók ezután elemezték az egéragy emlékekért felelős régiójának, a hippocampusnak az aktivitását, és rájöttek a jelenség okára is: az agyi aktivitás drasztikusan megváltozott a nikotin hatására - olvasható az osztrák televízió honlapjának tudományos részlegén (www.science.orf.at).

A sóoldathoz képest a nikotin olykor akár 200 százalékkal is megerősítette az idegi összeköttetéseket, márpedig az idegsejtek közötti kapcsolat ilyen mértékű fokozásán alapul az új emlékek kialakulása. A folyamat elindulásáért az agy jutalomközpontjai voltak felelősek, amelyek a dopamin hírvivőanyag segítségével jelet bocsátottak ki. Úgy tűnik, hogy ez az úgynevezett neurotranszmitter központi szerepet tölt be az emlékek elraktározásában.

Az új ismeretek nem csupán a dohányosok számára érdekesek, hanem a kóros emlékezetkieséssel jellemezhető betegségek - mint az Alzheimer-kór - és a dopaminháztartás zavarával járó bajok - így a Parkinson-kór - kutatásához is hozzájárulnak.

Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat – újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat – újabb részletek

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×