A megfertőzéstől kezdve az Ophiocordyceps unilateralis nevű élősködő fokozatosan arra kényszeríti a lóhangyát, hogy elhagyja a fák koronájában megbúvó fészkét, és alacsonyabb növényekre vagy fiatal hajtásokra másszon le.

A szerencsétlen rovar utolsó lélegzetvételével rágójával megkapaszkodik egy földközeli levélbe, majd kimúlik. Ilyen pózban akár hetekig is lógva maradhat, a gomba pedig tovább növekedik a tetemben. Pár nap elteltével a parazita termőtestet növeszt ki az állat tarkójából, amelyből egy hét múlva a spórák az erdőtalajra hullnak. Minden egyes spóra képes megfertőzni egy újabb hangyát - s a kör bezárul.

A Harvard Egyetem kutatói megvizsgálták a harapásukkal rögzült hangyatetemeket Thaiföld egyik erdejében - számoltak be a The American Naturalist című szakfolyóiratban. A maradványok minden esetben 25 centiméterrel a talaj felett csimpaszkodtak, általában a növény északnyugati oldalán, ahol a hőmérséklet, a páratartalom és a napfény ideális volt a gomba növekedése és szaporodása szempontjából.

Amennyiben a kutatók magasabbra vagy a talajra helyezték a hangyasírrá lett leveleket, a parazita nem tudott továbbfejlődni.

A fertőzött hangyák preparálása révén a kutatók felfedezték, hogy a gomba, mihelyt bejut a gazdaszervezetbe, annak belső szerveit cukorvegyületekké alakítja, amelyekből a továbbiakban táplálkozik. A rágóizmok irányítását érintetlenül hagyja, nehogy a hangya idő előtt leessen a levélről. Az elpusztult állat porhüvelye is érintetlen marad, sőt a réseket benövi a gomba, hogy biztosítsa a váz szilárdságát. Ezen kívül védőköpenyt képez a tetem köré, hogy távol tartsa tőle a mikrobákat és a konkurens gombákat.

A lóhangyák nemigen tudnak védekezni az élősködő ellen, de igyekeznek elkerülni azt. Fertőzött fajtársaikkal nem érintkeznek, és úgy tűnik, a spórákkal fertőzött talajtól is igyekeznek távol tartani magukat a táplálékkeresés során.

Továbbra is rejtély marad azonban, hogy mivel, miképp éri el a gomba a hangyák irányítását.