Infostart.hu
eur:
394.15
usd:
341.56
bux:
122931.99
2026. március 20. péntek Klaudia

Azonosítatlan objektum csapódott be a Jupiter légkörébe

Egy azonosítatlan objektum csapódott be a Jupiter légkörébe; az eseményt egy ausztrál amatőr csillagász figyelte meg július 19-én éjjel.

A szakemberek úgy vélik: az objektum lehetett egy jégtömb, amely a Jupiter szomszédságában szakadt le, vagy egy kóbor üstökös, amely túl halvány volt ahhoz, hogy a csillagászok észlelhessék.

A New Scientist című tudományos lap internetes oldalán olvasható cikkben emlékeztetnek arra, hogy ez a második ilyen becsapódás, az első 15 évvel ezelőtt történt, amikor a Shoemaker-Levy-9 üstökös legkevesebb 20 darabja ütközött a gázóriással.

Címlapról ajánljuk
„Ez már nem regionális, hanem globális konfliktus” – Szakértő: Irán sem fog félmunkát végezni

„Ez már nem regionális, hanem globális konfliktus” – Szakértő: Irán sem fog félmunkát végezni

„Nagyon sok olyan ember van, aki úgy gondolkodik, hogy megtámadták a hazáját, ezért bosszút állnak. Ez benne van a vallásban is, és számolni kell azzal, hogy Európában terrortámadásokat fognak végrehajtani, elsősorban amerikai és izraeli érdekeltségek ellen” – egyebek között erről beszélt az iráni háborúval kapcsolatban Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő az InfoRádióban.

Orbán Viktor Brüsszelben: dögönyözések, szurkálások és trancsírozások ellenére kitartottunk az álláspontunk mellett

Orbán Viktor szerint „azt remélik az EU-csúcs résztvevői, hogy Magyarországon politikai változás lesz”, olyanok jutnak hatalomra, akik mindent megtesznek, amit Brüsszel kér. A miniszterelnök szerint április 12-én lesz majd a második csata.
inforadio
ARÉNA
2026.03.20. péntek, 18:00
Selmeczi Gabriella
a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselője, a népjóléti bizottság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×