Infostart.hu
eur:
362.95
usd:
322.82
bux:
148181.73
2026. november 5. csütörtök Imre

Felgyorsulhat a madárinfluenza elleni gyógyszer fejlesztése

Tudósok két csoportja is olyan területet azonosított a madárinfluenza H5N1-es altípusának vírusaiban, amelyek a vírus reprodukálásáért felelősek. Bíznak abban, hogy a felfedezés felgyorsíthatja az új gyógyszerek kifejlesztését.

A Nature című tudományos folyóiratban megjelent két különálló tanulmányban a francia és a kínai tudósok arról írtak, hogy az azonosított területek rendkívül fontosak lehetnek az új gyógyszerek kifejlesztésénél.

A kínai csapat egyik tagja elmondta, hogy három fehérjét kutatva megállapították: a vizsgált proteinek felelősek az emberi sejtekhez való kapcsolódásért és a vírus reprodukálásáért. "A terület az új gyógyszerek igazán fontos célpontja lehet" - mondta a kínai tudományos akadémia biofizikai intézetének munkatársa.

Félő, hogy amennyiben mutálódik, a madárinfluenza H5N1-es altípusa milliókkal végezhetne egy járvány során. Jelenleg két nagy gyógyszergyártó cég állít elő olyan gyógyszert, amely a szakértők reményei szerint használható lehet a H5N1-es altípus elleni küzdelemben.

Az egyes növekvően gyógyszer-rezisztens törzsekről szóló beszámolók azonban arra ösztönzik a tudósokat, hogy újabb gyógyszereket fejlesszenek. "Az influenzavírusok nagyon gyakran mutálódnak, a megbetegedés minden változatára más gyógyszer kell. A mi munkánk nagy teret biztosít az új szerek fejlesztéséhez" - nyilatkozta a kínai szakember.

A Stephen Cusack vezette, grenoble-i székhelyű francia tudóscsapat vezetője elmondta: felfedezésük segíthet a blokkoló szerek, mint az új influenzaellenes gyógyszerek kifejlesztésében.

2003 óta a vírus 15 országban 404 embert fertőzött meg, 254 beteggel végzett. A madárinfluenza miatt Ázsiában, a Közel-Keleten, Európában, és Afrikában - összesen 61 országban - több mint 300 millió szárnyast ölt meg, amelyek vagy a betegségben pusztultak el, vagy a fertőzés miatt meg kellett semmisíteni őket.

Címlapról ajánljuk
Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Felkavarta a szlovák belpolitikai életet a parlamenti többség körüli bizonytalanság. Az „átülések”, frakcióközi átrendeződések kapcsán Robert Fico miniszterelnök kijelentette, mindent meg kell tenni, hogy a jelenlegi választási ciklus rendes időben, 2027-ben érjen véget. Az ellenzéki pártok szerint a kormánykoalíció már elveszítette többségét, ezért előrehozott választást követelnek.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Újraindulnak az amerikai fegyverek, alakul a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Újraindulnak az amerikai fegyverek, alakul a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

A demokrata többségú Kongresszus Donald Trump elnök ellenállása mellett is újraindíthatja a fegyverszállítmányokat Ukrajnának. Alakul a Putyin-Trump-Hszi csúcstalálkozó, közben Amerika is tárgyal Ukrajnával és dolgoznak egy újfajta biztonsági rendszer kialakításán. A donyecki fronton a helyzet alig változott érdemben az elmúlt napokban, Harkivben Kupjanszkot, Zaporizzsjában Ternuvatyét szorongatják az oroszok. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború csütörtöki eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×