Infostart.hu
eur:
364.32
usd:
316.11
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára
Nyitókép: www.football2018worldcup.com

Ma este láthatjuk a vb egyik legizgalmasabb mérkőzését

Ha nem lett volna a spanyol kapitánybotrány, vélhetően akkor is a vb első napjainak egyik legnagyobb érdeklődéssel várt meccse a B-csoport rangadója, a Portugália–Spanyolország mérkőzés. De így még inkább a ma este nyolc órakor kezdődő, Szocsiban rendezendő mérkőzésre fókuszál a világ.

Néha érdemes a nyilvánosságnak szánt mondatokat fenntartással kezelni, mindazonáltal nincs okunk kételkedni Julen Lopetegui szavainak hitelességében. Miután tegnap este bemutatta őt a Real Madrid a csapat új edzőjeként, az egykori kapus azt mondta:

„A tegnapi volt életem legszomorúbb napja, a mai pedig a legboldogabb”. Alkalmasint a jelenre akár igaz is lehet a kijelentése, de azért tegyük hozzá,

nyilván nem lett volna szomorú, ha világbajnoki címet nyer a spanyol válogatottal július 15-én. Azt ellenben már soha nem tudjuk meg, hogy sikerült volna-e vele.

Az előjelek nem voltak rosszak: 2016 óta egyetlen mérkőzést sem veszített a „Vörössel” (La La Roja).

Ám mindez már a múlt, ma este a spanyol válogatott Fernando Hierro irányításával veszi fel a harcot a portugálokkal. A Real Madrid korábbi csillaga ugyan azt mondta, nem tervez nagy változtatásokat, mégis

azonnal lecserélte a teljes korábbi stábot, s újat hozatott. Pályaedzője a korábbi világ- és Európa-bajnok Carlos Marchena, további segítői Julian Calero Fernández és Juan Carlos Martínez.

A Marca, a legnagyobb példányszámú madridi sportnapilap az egység fontosságát hangsúlyozta a főcímével (Ma mind játszunk), hozta Andrés Iniesta nyilatkozatát, aki szerint különleges a mostani vb a számára, mert az utolsó a pályafutása során, jelezte, hogy Diego Costa lesz a középcsatár. Nem felejtette el azt sem kiemelni, hogy Cristiano Ronaldo még soha nem lőtt gólt a spanyol válogatottnak. Az El Mundo Deportivo szépet írt, még hogyha kicsit morbid is:

„Spanyolország újra mosolyogni akar az előző napok földrengése után”. Ugyanakkor – legalábbis megítélésem szerint – kicsit túldimenzionálja az esti meccset a főcíme: „Mint egy döntő!”

A barcelonai Sport vállalkozott az összeállítás megtippelésére is: De Gea – Nacho, Piqué, Sergio Ramos, Jordi Alba – Busquets – Thiago, Iniesta – David Silva, Isco – Diego Costa. Ha valóban így lesz, Hierro tulajdonképpen Lopetegui csapatát játszatja, de talán az sem túlzás, hogy a közvéleményét. Az egyetlen a jobbhátvédé, az előző kapitány minden bizonnyal az utolsó előkészületi mérkőzésen, a svájciak ellen remekelő Álvaro Odriozolát játszatta volna, Hierro úgy döntött, győzzön a rutin, s Nachóra, a Real Madrid védőjére voksolt. (Daniel Carvajal még sérült.)

A portugálok felkészülését elsősorban a Sporting CP játékosainak ügye zavarta meg. Az ottani játékos-szakszervezet kimondta, hogy a hét kérelmező játékos, köztük négy vb-kerettag, Rui Patricio, William Carvalho, Gelson Martins és Bruno (a további három: Ruben Ribeiro, Bas Dost és Daniel Podence) alapos okkal kérte a szerződése felbontását, s így szabadon igazolható.

Az ügy kiváltója a Sporting ötven maszkos szurkolójának akciója, akik azt követően rontottak rá a játékosokra, hogy a csapat nem tudta kiharcolni a BL-indulást.

Érdekes, hogy a portugálok kifejezetten rossz kezdő volt eddig a kétezres évek világbajnokságain. 2002-ben 3-2-re kikaptak az amerikaiaktól, 2006-ban megverték ugyan a „kistestvért” Angolát, de az minden volt a játék képe alapján, csak diadal nem. 2010-ben Elefántcsontparttal 0-0-s döntetlennel kezdtek, majd négy éve, Brazíliában kaptak egy négyest kezdésként a németektől. A spanyolok 2010 óta felzárkóztak melléjük, Dél-Afrikában 1-0-ra kikaptak Svájctól, 2014-ben pedig 5-1-re Hollandiától.

Portugália-Spanyolország

Szocsi, játékvezető: Gianluca Rocchi (olasz) 20.00

A várható kezdőcsapatok:

Portugália: Rui Patrício - Cédric Soares, Pepe, Bruno Fernandes, Raphael Guerreiro - Bernardo Silva, William Carvalho, Joao Mário, Gelson Martins - André Silva, Cristiano Ronaldo

Spanyolország: David de Gea - Álvaro Odriozola, Gerard Piqué, Sergio Ramos, Jordi Alba - Thiago Alcántara, Sergio Busquets, Andrés Iniesta - Isco Alarcón, Diego Costa, David Silva

Címlapról ajánljuk
Kós Hubert Európa-bajnok lett 200 méter háton az úszó-Eb-n

Kós Hubert Európa-bajnok lett 200 méter háton az úszó-Eb-n

Kós Hubert ezúttal is elmaradt a világcsúcstól, de fölényesen nyert, először lett Európa-bajnok ebben a számban a vizes Eb-n. Milák Kristóf országos csúccsal bronzérmes lett a „királyszámban”, 100 méteres gyorsúszásban, ő a valaha volt első magyar, aki 47 másodperc alatt (46.86) úszta le a 100 gyorsot.

Rendkívüli intézkedést jelentett be Magyar Péter Paksról

Egy dunai fenékküszöb azonnali építését rendelte el a kormány hosszú távú megoldásként, és készenlétbe helyeztek két 80 méteres bárkát, amit ideiglenes intézkedésként elsüllyesztenek, ha kell, a Duna vízszintjének emelése érdekében – jelentette be a miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Szerdán ismét a kormány döntései kerülhetnek a hazai közélet fókuszába. Magyar Péter bejelentése szerint a kabinet Pakson ülésezve döntött az alacsony vízállás problémáját hosszú távon kezelő beruházásról: megkezdődik egy dunai fenékküszöb építése, szükség esetén pedig két bárka irányított elsüllyesztésével is készek megemelni a folyó vízszintjét. Nem ez volt az egyetlen kormányzati tájékoztató ma: 9 órától az augusztus 20-ai ünnepség részleteire derült fény, ahol bejelentették, hogy a programsorozat 4 milliárdból valósul majd meg, és 2000 drón is részt vesz a showban. Mindeközben kiderült, hogy 2024-től a választásokig 26 milliárd forintot fizetett az Orbán-kormány a Századvégnek, a NER-es építőipari cégek egy friss becslés szerint 2010 óta 900-1000 milliárdnyi profitra tehettek szert túlárazásokból, az Országos Mentőszolgálat telephelyein pedig rendőrök jelentek meg, a Népszava szerint a mentőautók beszerzésének ügyében. Budapest továbbra is küzd a nehéz anyagi helyzettel, szeptember végéig 125 milliónyi hitelt kellene visszafizetnie, aztán október közepéig 86 milliárdnyi szolidaritási hozzájárulást átutalni az államkasszába – ez a jelenlegi körülmények közt lehetetlen kihívást jelent, így egyre sürgetőbb a megállapodás a kormánnyal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×