Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 6. vasárnap Zakariás
Muhari Eszter, miután győzött a kínai Jü Sze-han ellen és az elődöntőbe jutott a női párbajtőr egyéni versenyében a 2024-es párizsi nyári olimpián a Grand Palais kiállítócsarnokban 2024. július 27-én.
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Nagy esélyes vagyok – önbizalommal készül a vívó-világbajnokságra Muhari Eszter

A világranglista második helyéről vág neki az olimpiai bronzérmes párbajtőröző, Muhari Eszter a tbiliszi világbajnokságnak. A Tatabányai Sport Club versenyzője az InfoRádióban elmondta, hogy a szezonbeli sikereivel elégedett, igaz, a genovai Európa-bajnokságon nem úgy szerepelt, ahogy tervezte.

A július 22-én kezdődő tbiliszi vívó-világbajnokságra készülő Muhari Eszter stabil eredményeket várt magától a szezon kezdete előtt, ehhez képest két világkupán – Barcelonában és Marrákesben – is a dobogó legfelső fokára állhatott fel, így májusban a bogotai világkupa után már a világranglista első helyén szerepelt.

„Azóta a második helyre kerültem, mert az Európa-bajnokság nem úgy sikerült, ahogy elterveztem” – mondta az InfoRádióban Muhari Eszter, aki a nyolcaddöntőben búcsúzott a genovai versenyen. A párbajtőröző ugyanakkor elégedett eddigi eredményeivel. Nem is csoda, hiszen az Egyesült Államok Vívóedzőinek Szövetsége női párbajtőrben a 2024–2025-es idényben az év egyetemi vívója címmel is elismerte.

„Elégedett vagyok, de nincsen megállás, nincs olyan, hogy egy eredmény kielégítene”

– hangsúlyozta.

Az olimpikon az elmúlt két félévet Amerikában töltötte az indianai Notre Dame Egyetem, ahol kiváló eredményekkel fejezte be a vizsgaidőszakot. Megjegyezte, hogy a sok tanulás mellett ugyanúgy készült az edzéseken, így pihenésre nem sok ideje maradt, de hálás a hatórás időeltolódásért a két kontinens között, mert amikor Magyarországon alszanak, akkor van kis ideje pihenni.

A vb-n egy asszóval kell többet vívni, mint az olimpián, a 32 helyett 64 vívó kezdi a versenyt, és a nagy nevek nem hiányoznak, ezért az év legnehezebb versenyére számít. Saját értékelése szerint is a grúziai világbajnokság favoritjának számít.

„Nagy esélyes vagyok, szerepeltem már világbajnokságon a legjobb 16 között, és azóta rengeteget fejlődtem, ami látszik az eredményeken is” – erősítette meg Muhari Eszter.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Apáti Ferenc: itt az almageddon

Apáti Ferenc: itt az almageddon

Nem várható áremelés, pedig az idei lehet az elmúlt fél évszázad egyik legrosszabb almatermése Magyarországon. A FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács várakozásai szerint a termés 130-140 ezer tonna körül alakulhat, ami jelentősen elmarad a tavalyi 170 ezer tonnától, és töredéke a kedvező évjáratokban megszokott szintnek.

Németh Nándor az úszóváltó Eb-aranyáról: ha Kristóf úszik, akkor igazából nem baj, hogy borul a sorrend

A 4x100 méteres gyorsváltó Eb-aranya után a négyesfogat már nagyobb motivációt jelent Németh Nándornak, mint eddigi fő száma, a 100 m gyors. Az egyéniben vb-bronzérmes úszó az InfoRádiónak azt is elárulta, hogy csak a délutáni döntő előtt gyakorolta a repülőrajtot a váltóra, amikor kiderült, hogy a kétszeres olimpiai bajnok Milák Kristóf is tagja lesz a négyesnek.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×