Infostart.hu
eur:
352.87
usd:
308.19
bux:
142724.48
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Szoboszlai Dominik: „Nem fogok hazudni…”

Szoboszlai Dominik látványos góllal szerezte meg Brightonban a Liverpool második találatát. Ez volt a Vörösök 17. gólja az idényben, amelyben közreműködött, minden sorozatot figyelembe véve. Őszintén elmondta, mit is gondol a történtekről.

Szoboszlai Dominik a Premier League Productionsnek nyilatkozott a mérkőzés után: „Nem mondhatom, hogy nagyon szomorúak vagyunk, de nem azért jöttünk, hogy veszítsünk, nyerni akartunk. Az első 70 percben megmutattuk, hogy meg akarjuk szerezni és hazavinni a három pontot. A Brighton kemény csapat, és megérdemelte a győzelmet. Úgy tűnt, többet akart.

Őszintén szólva, beadásnak szántam. Nem fogok hazudni. De örülök, hogy segíthetek a csapatnak.

Már megnyertük a bajnokságot, de nem veszíteni jöttünk. Mindent beleadtunk az Arsenal ellen is, és vasárnap is mindent meg fogunk tenni, mert az az utolsó hazai meccsünk, a szurkolók megérdemlik, hogy mindent megtegyünk.

Még egy heti edzésünk és 90 percnyi mérkőzésünk van az idényből. Felemeljük a trófeát, és mindenkinek az álma valóra válik."

A Brighton 3–2-re nyerte a mérkőzést.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: valószínűleg nem szárad ki a Balaton, de van rossz hír a tóról

Szakértő: valószínűleg nem szárad ki a Balaton, de van rossz hír a tóról

Nem valószínű, hogy a Balaton kiszáradna a következő évtizedekben, de a vízállásban komolyabb változások lehetnek, és erre a legjobb válasz az alkalmazkodás lenne – fejtette ki az InfoRádió Aréna című műsorában Vasas Gábor, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója. Beszélt arról is, hogyan kellene átalakítani a tó partjait.

Vitézy Dávid: „aláírtam, új villamosvonal épül uniós pénzből”

„Aláírtam a Budai Fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését, így új villamosvonal épül a Szent Gellért tér és a Budafoki út között, a Műegyetem rakparton keresztül” – közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Kemény üzent Putyinnak a NATO-főtitkár: bármit lépnek, a válaszunk pusztító lenne

Kemény üzent Putyinnak a NATO-főtitkár: bármit lépnek, a válaszunk pusztító lenne

A szövetség kifejezetten erős állapotban van, és Donald Trump amerikai elnök nyomása érdemben hozzájárult az európai védelmi kiadások növeléséhez. Ukrajnáról azt mondta, hogy Oroszország havonta akár 35 ezer katonát veszít, a front már nem romlik úgy Kijev számára, mint korábban, az orosz nukleáris fenyegetéssel kapcsolatban pedig leszögezte: a válasz bármilyen csapásra pusztító lenne – mondta el Mark Rutte NATO-főtitkár a Handelsblattnak adott interjúban. Ukrajna NATO-tagságáról óvatosan fogalmazott: bár az irányt visszafordíthatatlannak nevezte, jelenleg nincs meg az egyhangú támogatás a felvételhez.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×