Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Kevin De Bruyne, a Manchester City (j) és James Garner, az Everton játékosa az angol első osztályú labdarúgó-bajnokságban játszott Manchester City - Everton mérkőzésen a manchesteri Etihad Stadionban 2024. február 10-én.
Nyitókép: MTI/EPA/Ash Allen

De Bruyne távozik a Manchester Citytől

Távozik az angol bajnoki címvédő Manchester Citytől Kevin De Bruyne, az együttes belga válogatott futballistája.

A 33 éves középpályás pénteken a közösségi médiában jelentette be, hogy az idény végén elhagyja a klubot, amelyet 2015 óta erősített. "Manchester mindig is az otthonunk lesz. Nem lehet elégszer megköszönni azt, amit a csapat, a stáb, a szurkolók tettek értünk az elmúlt tíz évben. Minden történet véget ér egyszer, de ez biztosan a legszebb fejezet volt" - írta a 109-szeres válogatott irányító.

Josep Guardiola, a City katalán vezetőedzője azt mondta, De Bruyne a legjobb középpályások egyike, akik valaha Angliában, illetve a Cityben futballoztak.

"Semmi kétség, hogy egyike a legnagyobbaknak,

hiszen mindegy, hogy fontos, vagy kevésbé fontos mérkőzésről volt szó, ő mindig itt volt és mindig ugyanolyan magas szinten teljesített. Ebben a klubban az elmúlt húsz-harminc évben hihetetlenül jó játékosok fordultak meg, de nincs kétség, hogy ő az egyik legjobb" - nyilatkozta a szakember.

A világbajnoki bronzérmes De Bruyne tíz évvel ezelőtt a VfL Wolfsburgtól került a Manchester Cityhez, azóta hat bajnoki címet, egy Bajnokok Ligáját, két FA Kupát és öt Ligakupát nyert az együttessel, 2020-ban és 2021-ben őt választották az év játékosának Angliában. A klub színeiben 413 tétmérkőzésen 106 gólt szerzett és 174 gólpasszt adott.

Címlapról ajánljuk
Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

A lengyel belügyminisztérium megerősítette, hogy a krakkói lövöldözés elkövetője lengyel állampolgár. Az Onet értesülései szerint a férfi a Szentkereszt vajdaságbeli Ostrowiec Świętokrzyskiből származó Michał O.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×