Infostart.hu
eur:
354.02
usd:
309.45
bux:
141387.63
2026. július 2. csütörtök Ottó
Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának hetedik fordulójában, az Eintracht Frankfurt elleni másnapi mérkőzés előtt tartott sajtótájékoztatón, a frankfurti Deutsche Bank Park stadionban 2025. január 22-én.
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Így szól Robbie Keane első Fradi-meccse után

"Szerettünk volna egy kicsit nagyobb káoszt teremteni a tizenhatosukon belül, hiszen Varga Barnira általában két-három védő is figyel, ezért játszott Traoré ballábasként a jobb oldalon, középen pedig Ben Romdhane és Tóth Alex feladata volt, hogy gyakran betörjön a büntetőterületen belülre."

Robbie Keane, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője az utolsó tíz perccel nem volt elégedett azután, hogy az együttes 4-3-ra legyőzte a vendég AZ Alkmaart az Európa-liga alapszakaszának nyolcadik, utolsó fordulójában és továbbjutott.

"Úgy gondolom, hogy 85 percig remekül játszottunk, irányítottuk és kontrolláltuk a meccset, de az utolsó tíz perccel természetesen nem vagyok elégedett" - nyilatkozta a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón a 44 éves ír szakember, utalva arra, hogy a rivális a 90. és a 95. percben is eredményes volt. Hozzátette, egy ilyen találkozón előfordul, hogy a végén romlik a játékosok koncentrációja, ráadásul az ellenfél egy jó csapat, amely bármikor képes helyzeteket kialakítani és azokból gólokat szerezni.

"Ma este ki tudtuk használni a hibáikat, de készültünk is erre. Szerettünk volna egy kicsit nagyobb káoszt teremteni a tizenhatosukon belül, hiszen Varga Barnira általában két-három védő is figyel, ezért játszott Traoré ballábasként a jobb oldalon, középen pedig Ben Romdhane és Tóth Alex feladata volt, hogy gyakran betörjön a büntetőterületen belülre" - fogalmazott Keane, és kiemelte, egy ilyen összecsapáson az utolsó tíz percet tudni kell kontrollálni.

"A szurkolóink fantasztikus hangulatot teremtettek és az utolsó percekben, amikor gólokat kaptunk, tovább bíztatták a játékosainkat. Velük közösen egy erőddé kell tennünk ezt az arénát, de nemcsak a nemzetközi mérkőzéseken, hanem a magyar bajnoki találkozókon is, hiszen a klub szempontjából az mindennek az alapja. Nekünk pedig olyan teljesítményt kell nyújtani a pályán, amellyel méltó módon meg tudjuk hálálni a drukkereink erőfeszítéseit" - mondta az MTI kérdésére az ír tréner.

Keane a pályafutása első európai kupameccsét játszó, 19 éves Tóth Alexet külön is dicsérte, szerinte a középpályás az ifjú korát meghazudtoló módon futballozott az Alkmaar ellen.

"Éretten, okosan, figyelmesen játszott, szerintem kiváló teljesítményt nyújtott akkor is, amikor nálunk volt a labda és akkor is, amikor az ellenfélnél" - fogalmazott.

Maarten Martens, az Alkmaar vezetőedzője nagy csalódásnak nevezte a vereséget.

"Kicsúszott a kezünkből a mérkőzés, és ez nemcsak azért volt baj, mert a félidei háromgólos hátrány nem nézett ki jól, hanem azért is, mert onnan nagyon nehéz volt megpróbálni visszajönni a meccsbe. Az első és a harmadik kapott gólnál különösen nagyot hibáztunk, ezeken a szituációkon még dolgoznunk kell" - foglalta össze meglátásait a holland tréner.

A Ferencváros az Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért az AS Romával, vagy a Viktoria Plzennel csap össze február 13-án és 20-án.

A rájátszás első fordulójának párosítását pénteken sorsolják Nyonban.

Címlapról ajánljuk
Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új – a mások mellett a vármegye elnevezést is megszüntető – Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak majd kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba. A hétközi kormányülésen történtekről tartottak kormányzati sajtótájékoztatót csütörtök délután.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Ukrajna idén jelentősen növelte az Oroszország területére mért légicsapások hatótávolságát és intenzitását, aminek következtében a világ legnagyobb országának csaknem minden második régiójában riasztást kellett elrendelni. Csak az elmúlt héten legalább öt közigazgatási egységben hirdettek rakétaveszélyt a Moszkvától délkeletre fekvő Volgamenti szövetségi körzetben, az asztraháni régióban, valamint az Észak-Kaukázus több területén is - írta a Bloomberg. Andrij Kovalenko, az ukrán Dezinformáció Elleni Központ vezetője értékelte a háború állását az orosz elit szemszögéből – közölte az RBK. Véleménye szerint jelenleg három forgatókönyvet vizsgálnak Moszkvában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×