Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Füstbomba a pályán a harmadik angol gól után a labdarúgó világbajnoki selejtezők 4. fordulójában játszott Magyarország - Anglia mérkőzésen a Puskás Arénában 2021. szeptember 2-án.
Nyitókép: Illyés Tibor

Megkapták büntetésüket a magyar–angol rendbontói

A bíróság pénzbüntetésre ítélte azokat a szurkolókat, akik a 2021 szeptemberében rendezett Magyarország–Anglia labdarúgó világbajnoki selejtező-mérkőzésen rendbontást követtek el.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) honlapján csütörtökön emlékeztetett rá, hogy a 2021. szeptember 2-i találkozó folyamán drukkerek „tárgyakat (műanyag poharat, pirotechnikai eszközt) dobáltak a lelátóról a pályára, illetve előfordult a küzdőtérre történő beugrás is”, ezek miatt pedig az európai szövetség – egyéb szankciók mellett – összesen közel 90 millió forintra büntette meg az MLSZ-t.

„Az MLSZ már ekkor eldöntötte, hogy megvédi a vétlen szurkolókat a rendbontóktól, és az utóbbiakat felelősségre kell vonni tetteikért. Ennek érdekében a rendőrség közreműködésével azonosította és kizárta az elkövetőket, akiknek vállalniuk kellett a következményeket a bíróság előtt is. A sikeres rendőrségi eljárás után az elkövetőket a vétség súlyossága szerint a bíróság különböző mértékű pénzbüntetésre ítélte” – írta a honlap.

A szövetség hangsúlyozta, hogy ezen intézkedésekkel azt kívánja jelezni, hogy a rendbontóknak nincs helyük a stadionokban és ezúttal is felhívta a figyelmet arra, hogy akár egyetlen sportszerűtlen néző tette is szigorú következményekkel jár rendbontás, diszkrimináció vagy rasszizmus esetén.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×