Infostart.hu
eur:
363.37
usd:
315.14
bux:
150022.25
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly
José Mourinho, a Tottenham Hotspurs vezetőedzője az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság 34. fordulójában játszott Bournemouth-Tottenham Hotspur mérkőzésen Bournemouthban 2020. július 9-én.
Nyitókép: MTI/EPA/Pool/Neil Hall

Eddig tartott Mourinho ideje Rómában

Azonnali hatállyal távozik az olasz labdarúgó-bajnokságban kilencedik helyen álló AS Roma vezetőedzői posztjáról José Mourinho.

Az olasz fővárosi klub kedden a hivatalos honlapján közölte, hogy a portugál szakember és a teljes szakmai stábja elhagyja Rómát. Hozzátették: hisznek abban, hogy "egy azonnali váltás tesz a legjobbat az egyesületnek".

A 61. születésnapját jövő pénteken ünneplő Mourinho 2021 májusában érkezett az AS Romához, amellyel 2022-ben megnyerte az első alkalommal kiírt Konferencia-ligát. Tavaly az Európa-ligában volt döntős a csapat, amely a budapesti Puskás Arénában rendezett fináléban tizenegyespárbajban maradt alul a Sevillával szemben.

A Roma a mostani idényben 20 forduló után nyolc győzelemmel, öt döntetlennel és hét vereséggel áll a kilencedik helyen a Serie A tabelláján, de csak négy ponttal marad el a már Konferencia-liga szereplést érő hatodik pozíciótól.

A Roma az Európa-ligában a holland Feyenoorddal találkozik a nyolcaddöntőbe kerülésért február 15-én és 22-én.

Mourinho a Roma történetének 60. vezetőedzője volt, utódjáról a klub későbbre ígért tájékoztatást.

Címlapról ajánljuk

Megkezdődött a dunai fenékküszöb emelése – Kormányszóvivői tájékoztató

A Paksi Atomerőmű vízállás miatt kialakult nehéz helyzetének kezelését tartja fókuszban a kormány, ennek megfelelően a Duna partján fekvő város témájában tartotta első heti tájékoztató sajtótájékoztatóját a hétközi kormányülést követően a kabinet. Részletesen szó volt a dunai kőrakás menetéről, a bárkák leereszthetőségéről, a romániai és az osztrák tanulságokról és az összefogás szereplőiről, felelőseiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Még a hírhedt 2022-es évnél is nagyobb a baj: kritikus szintű szárazság sújtja Magyarországot

Még a hírhedt 2022-es évnél is nagyobb a baj: kritikus szintű szárazság sújtja Magyarországot

Hazánkat rendkívül súlyos, a 2022-esnél is pusztítóbb aszály sújtja, amely a csapadékhiány és a kíméletlen hőség miatt a következő napokban tovább fokozódik. Bár a közelmúltban egy hidegfront átmeneti enyhülést hozott a hőmérsékletben, eső alig esett, így a legfontosabb szántóföldi növények, mint a kukorica és a napraforgó állapota országszerte katasztrofális. Számottevő csapadékra a jövő hét elején érkező újabb front ellenére sincs kilátás - írja a HungaroMet friss elemzése.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×