Infostart.hu
eur:
385.18
usd:
331.83
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv
Hanga Ádám, a Real Madrid játékosa a Makkabi Tel-Aviv ellen a férfi kosárlabda Euroliga alapszakaszának 17. fordulójában játszott mérkőzésen Madridban 2023. január 6-án.
Nyitókép: MTI/EPA/EFE/Daniel González

Hanga Ádámé volt az utolsó szó – páratlan bravúr az Euroligában

Hanga Ádám csapata, a Real Madrid hazai pályán 98-94-re nyert a szerb Partizan ellen, így 3-2-es összesítéssel elődöntőbe jutott a férfi kosárlabda Euroligában.

A magyar válogatott 34 éves klasszisa a mindent eldöntő ötödik összecsapáson 14 perc alatt hét pontot dobott, szerzett három lepattanót, közte azt, amelyik lezárta a mérkőzést.

A madridiak a harmadik negyed elején 18 pontos hátrányban is voltak, de fantasztikus második félidei teljesítményüknek köszönhetően végül győzni tudtak.

A Real két hete Madridban kétszer is kikapott szerb riválisától, majd múlt héten két idegenbeli sikerrel egyenlített, szerdai győzelmével pedig

az Euroliga történetének első csapata lett, amely 0-2-ről meg tudott fordítani egy párharcot.

A sorozat négyes döntőjét jövő péntektől vasárnapig rendezik Kaunasban, a Real az elődöntőben az ősi rivális Barcelonával, Hanga Ádám előző csapatával találkozik. A másik ágon Olimpiakosz–Monaco párharcot rendeznek.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×