Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Szaúdi Nagydíján a dzsiddai utcai versenypályán 2023. március 19-én.
Nyitókép: MTI/AP/Haszan Ammar

Forma-1 - Fejek hullanak a kínlódó McLaren vezérkarában

Távozik a Forma-1-es McLaren istálló ügyvezető igazgatói posztjáról James Key, a várakozásoktól messze elmaradó brit csapat vezetőségében ugyanis átalakításokat hajtanak végre.

Key 2019-ben a Toro Rossótól érkezett a McLarenhez, most viszont az idény első két, balul sikerült futama után távoznia kell, feladatkörét pedig három személy között osztják el, ők technikai igazgatói posztot kapnak. Egyikük, David Sanchez a Ferraritól igazol át a McLarenhez, de ő csak jövőre kezdi meg a munkát a brit istállónál.

Peter Prodromou és Neil Houldey a McLaren kötelékén belül lép feljebb, s Sanchezzel együtt majd Andrea Stella csapatfőnöknek jelentenek.

A McLaren tavaly csak ötödik lett a konstruktőrök világbajnoki pontversenyében,

a mostani idényt pedig a mezőny hátsó felében szerénykedve kezdte Bahreinben és Szaúd-Arábiában is. A szakértők szerint szép jövő előtt álló brit Lando Norris pályafutása szempontjából döntő jelentősége lehet annak, hogy a McLaren minél előbb visszataláljon a sikert jelentő útra. Norris legutóbb Dzsiddában csupán 17. lett, miközben újonc csapattársa, az ausztrál Oscar Piastri két hellyel előtte végzett.

A világbajnoki idény jövő hétvégén Ausztráliában folytatódik.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×