eur:
413.03
usd:
394.49
bux:
79243.31
2024. december 18. szerda Auguszta
Fernando Alonso, a McLaren spanyol versenyzője érkezik a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Abu-dzabi nagydíjának első szabadedzésére a Yas Marina versenypályán 2018. november 23-án, két nappal a futam előtt.
Nyitókép: MTI/EPA/Valdrin Xhemaj

Megváltoztatták a Forma-1 pontversenyének állását

Fernando Alonso számára kedvező döntés született az austini futamon történtek kapcsán.

Elfogadták a Forma-1-es Alpine istálló fellebbezését a Haas csapat által a múlt vasárnapi Egyesült Államok Nagydíja után benyújtott óvással szemben, így a kétszeres világbajnok spanyol Fernando Alonso visszakapta a vb-pontjait az austini pályán elért hetedik helyezéséért.

Alonsót annak nyomán büntették meg az amerikai verseny leintése után, hogy igazat adtak a Haas óvásának, mely szerint a spanyol pilóta versenyautója nem felelt meg a biztonsági előírásoknak. Az amerikai csapat azt kifogásolta, hogy Alonso folytatta a viadalt, miután egy ütközésben megsérült a karosszériája, és ez ellentétes a szabályokban előírtakkal. A versenybírók Austinban 30 másodperces utólagos időbüntetést határoztak meg Alonsónak, a spanyol versenyző ezért a hetedikről a 15. helyre csúszott vissza a végeredményt tekintve.

Az Alpine már hétfőn jelezte, hogy fellebbez a büntetés ellen, ezt azzal indokolta, hogy a Haas az előre meghatározott határidőhöz képest 24 perccel később nyújtotta be az óvását, melyet így érvénytelennek kell tekinteni.

A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) illetékesei a hétvégi Mexikói Nagydíj helyszínén tárgyalták az esetet még csütörtökön, és jóváhagyták az Alpine kifogását, így Alonso visszakapta helyezését és az azért járó világbajnoki pontokat.

Maga Alonso még csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy a büntetésének eltörlésére számít, kiemelve, más esetben az ügy "óriási problémát" okoz magának a sportágnak.

Az idény utolsó futamain mindkét istállónak fontosak a megszerzett pontok, a konstruktőrök versenyében ugyanis

az Alpine a McLarennel van nagy versenyben a negyedik helyért,

míg a Haas az AlphaTaurival küzd a nyolcadik pozícióért.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: a patrióták nyernek, a liberálisok Brüsszelbe szorulnak vissza, az Mordor vidéke

Orbán Viktor: a patrióták nyernek, a liberálisok Brüsszelbe szorulnak vissza, az Mordor vidéke

El fogunk érkezni ahhoz a nagy kérdéshez, hogy az ilyen nagyságrendű problémákkal, mint amilyenekkel a Nyugat most küzd, sikerül-e az ottani politikai rendszereknek a demokrácia keretein belül megoldást találniuk – tette fel a kérdést a miniszterelnök egy interjúban. Beszélt Ukrajna támogatásának várható megcsappanásáról, a tűzszünet esélyéről, a liberálisok és a patrióták küzdelmeiről.

Jogerősen elítélték Nicolas Sarkozy volt francia elnököt

Nicolas Sarkozy ellen több jogi eljárás is folyamatban van, de ez volt az első, amely bírósági szakaszba került, és az első alkalom az 1958 óta tartó V. köztársaság történetében, hogy korrupció miatt jogerősem elítéltek egy volt köztársasági elnököt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.19. csütörtök, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. december 18. 20:15
×
×
×
×