Waltner Róbert lemondott a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Zalaegerszeg vezetőedzői posztjáról.
"Waltner ma délben bejelentette, hogy szeretné kérni szerződésének azonnali felmondását. Váratlanul ért minket a döntése, de tiszteletben tartottuk a kérését. A szezon végéig a jelenlegi edzői stáb irányítja a szakmai munkát" - közölte pénteken a klub honlapján Végh Gábor, a ZTE FC elnöke.
A 44 éves edző tavaly március 15-én vette át a zalaiak irányítását.
Waltner Róbert, a Zalaegerszeg vezetőedzője az OTP Bank Liga 4. fordulójában játszott Debreceni VSC - ZTE FC mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2021. augusztus 21-én. MTI/Czeglédi Zsolt
A csapat a kilencedik helyen zárta az elmúlt idényt, jelenleg pedig a negyedik pozícióban áll. Waltner mérlege 13 győzelem, tíz döntetlen és 11 vereség volt a tétmérkőzéseken.
November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.
Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
Közel 10 milliárd dollárt fordított saját trészvényeinek visszavásárlására a Berkshire Hathaway a harmadik negyedévben, ami arra utal, hogy az idei évtől kinevezett új elnök-vezérigazgató, Greg Abel alulértékeltnek tartja a konglomerátum papírjait - írja a Financial Times.
Vasárnap még marad a túlnyomóan napos, száraz időjárás a fagyos éjszakát követően, a jövő héten azonban változékonyabbra, csapadékosabbra fordul az idő.
Christopher Luxon, leader of the centre-right National Party, is seeking a second term - his main opponent, Labour's Chris Hipkins, says parties will need to "compromise".