Infostart.hu
eur:
364.3
usd:
317.25
bux:
152753.74
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella
Michael Boris, az MTK (j) és Sergei Rebrov, az FTC (b) vezetőedzője a labdarúgó OTP Bank Liga 23. fordulójában játszott MTK Budapest-Ferencvárosi TC mérkőzésen az Új Hidegkuti Nándor Stadionban 2021. február 27-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Külföldi edző veszi át Szabics Imre munkáját a Fehérvárnál

Michael Boris több pozícióban is dolgozott már a magyar futballban.

Ahogy arról korábban az Infostart is beszámolt, a labdarúgó OTP Bank Ligában negyedik MOL Fehérvár FC közös megegyezéssel szerződést bontott Szabics Imre vezetőedzővel, a 40 éves szakvezetővel együtt a szakmai stábból távozik Juhász Roland és Torghelle Sándor is.

Mint kiderült, a német Michael Boris lett Szabics Imre utódja a poszton. Boris szerződése a 2021–2022-es szezon végéig szól, segítője pedig a korábbi magyar válogatott támadó, Preisinger Sándor lesz.

Boris számára ismerős a magyar közeg, előbb korosztályos válogatottakat irányított, majd 2019-ben átvette az élvonalból akkor éppen búcsúzó MTK irányítását, amellyel az első helyen állt a 2019-20-as, félbeszakított másodosztályú bajnokságban, és így jutott vissza az OTP Bank Ligába. Ott aztán hetedikként végzett, de május közepén a klub már bejelentette: új szakember veszi át a gárda irányítását, amelynek "új impulzusokra van szüksége a folytatásban". Boris július elején a dán Sönderjyske kispadját foglalta el, ahonnan november elején, 17 mérkőzéssel a háta mögött távozott.

Címlapról ajánljuk
Amikor a legnagyobb versenytárs a nemfogyasztás

Amikor a legnagyobb versenytárs a nemfogyasztás

Miért lehet sikeres egy primitív fényképezőgép, egy fapados légitársaság vagy egy nagyon egyszerű pénzügyi szolgáltatás? Mert van, amikor nem egy jobb terméket kell legyőzni, hanem azt a helyzetet, amikor az emberek egyáltalán nem vásárolnak, utaznak vagy fizetnek. A nemfogyasztással való verseny egyik legfurcsább tanulsága, hogy a valódi piac gyakran éppen ott rejtőzik, ahol a közgazdászok és a statisztikusok nagy része szerint semmilyen piac nincsen.

Magyar Péter nagy bejelentést tett október 23. kapcsán

Október 23-án 16 órától Budapesten, a Kossuth téren ünnepeljük az 1956-os forradalom 70. évfordulóját – közölte Magyar Péter miniszterelnök vasárnap a Facebook-oldalán.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×