eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Bridzstörténelmet írtak a magyarok: kijutott a világbajnokságra a női válogatott

A hatodik helyen zárt az európai selejtezőben, ezzel kijutott a jövő évi olaszországi világbajnokságra a magyar női bridzsválogatott.

A Hegedüs Orsolya, Lajos Hanka, Szűcs Villő, Tichy Eszter, Zalai Ágnes ötös előtt soha nem kvalifikálta magát semelyik felnőtt kategóriában magyar csapat bridzsvilágbajnokságra.

A világjárvány miatt bridzsben is sorra maradtak el a tornák, bajnokságok, világversenyek. A Bridzs Világszövetség (WBF) jövőre Olaszországban élő világbajnokságot tervez rendezni, az Európai Bridzsliga (EBL) pedig úgy határozott, hogy a járványhelyzet miatt nem tartja meg az idén sem a hagyományosan a vb-re kvalifikáló Európa-bajnokságot, viszont online selejtezőt rendez - olvasható a Magyar Bridzs Szövetség közleményében.

Minden résztvevő országban kijelöltek egy helyet, ott játszottak a helyi válogatottak külföldi ellenőrök felügyelete mellett online.

A nyílt és a női versenyen is az első nyolc szerzett jogot a vb-indulásra azzal, hogy ha a házigazda olasz nyílt válogatott is bekerül oda, akkor a kilencedik helyezett is kijut a világbajnokságra.

Az olaszok rendezőként alanyi jogon vb-szereplők, azért indítottak csapatot a selejtezőn, mert az a Bajnokcsapatok Európa-kupájára (BEK) is kvalifikál, oda az első tíz helyezett jut ki.

Az olasz nyílt csapat indulása a versenyen sportban ritkán látható fejleményekhez vezetett.

Az olaszok ugyanis benevezték a válogatottjukba azt a Fulvio Fantonit, akit korábbi partnerével, Claudio Nunesszel együtt több bridzsszervezet is eltiltott tudatos csalás miatt.

Öt évre tiltották el, ez ugyan mostanra épp lejárt, de a nemzetközi bridzstársadalom jelentős része elégtelennek ítélte a büntetést, és nehezményezte, hogy a világbajnok játékos végig tagadott, nem tett beismerő vallomást, nem kért bocsánatot, ráadásul a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordult és ott bizonyítottság hiányában felmentették.

Tiltakozás

Az európai vb-selejtezőn úgy tiltakoztak a csapatok, hogy nem álltak ki az olaszok ellen. A nyílt kategóriában 31 csapat játszott körmérkőzést, Fantoniék aktuális ellenfelei sorra nem jelentek meg a mérkőzésükön még úgy sem, hogy ezzel 12–0-s győzelmet írtak jóvá az olaszok javára. (A csapatversenyen 20 ponton osztozik a két ellenfél, döntetlenért 10–10 jár, 20–0 a legnagyobb győzelem.) Végül a teljes mezőny, így a magyar nyílt válogatott is távolmaradással tiltakozott a jelenlétük ellen, az olaszok pedig a 12–0-ikkal, egyetlen lejátszott parti nélkül a harmadik helyen végeztek.

A Dumbovich Miklós, Hegedűs Gál, Szabó Csaba, Szegedi Balázs, Winkler Gábor nyílt magyar válogatott végig a vb-szereplést jelentő 9. hely közelében állt, az utolsó, 31. fordulónak a 8. helyről, jó pozícióból vágott neki.

A görögök elleni mérkőzésen ugyan vezetett az ellenfél, de a kilencedik helyért rivális angolok ezzel együtt is jócskán el voltak maradva a magyarok mögött. Így volt ez 289 lejátszott parti után is, ám a verseny legutolsó leosztása tragikusan alakult magyar szempontból.

Óriásit kaszáltak

A görögök óriásit kaszáltak a leosztáson, ahogy az angolok is a németek ellen, így ők végeztek a 9. helyen 341,69 ponttal, a magyarok 340.71 ponttal a 10.-ek lettek, vagyis a vb-ről egy hajszállal lemaradtak. A drámai vég után sovány vigasz, hogy a BEK-helyet megszerezték.

A magyar szeniorválogatott a 20. helyen zárt.

A magyar női csapat egyedül az első fordulóban elszenvedett veresége után nem állt vb-szereplést érő helyen, a legjobb pozíciója az ötödik volt a versenyen, végül hatodikként zárt 204.57 ponttal, több mint 14 ponttal megelőzve a vb-ről lemaradó legjobb csapatot, Norvégiát, ezzel jövőre az 1974-ben életre hívott női vb történetében először ott lesz az indulók között a magyar csapat.

A II. világháború után lett nem meghívásos a bridzsvilágbajnokság (1934-ben és 1938-ban Eb-t nyert Magyarország, 1937-ben a budapesti Vigadóban pedig világbajnokságot rendezett és ott második lett), azóta magyar csapatnak sosem sikerült kijutnia a vb-re sem nyílt, sem női, sem szenior, sem pedig a legújabban létrehozott kategóriában, a vegyes (egy nő és egy férfiból álló párok) csapatok között. Jövőre Olaszországban viszont asztalhoz ül a magyar női válogatott.

Fotók: Magyar Bridzs Szövetség

Nők, balról: Zalai Ágnes, Hegedüs Orsolya, Tichy Eszter, Lajos Hanka, Szűcs Villő

Nyílt, balról: Winkler Gábor, Hegedűs Gál, Dumbovich Miklós, Szabó Csaba, Szegedi Balázs

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×