Infostart.hu
eur:
365.13
usd:
320.58
bux:
151272.07
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende
Szoboszlai Dominik, korosztálya egyik kiemelkedő tehetségeMTI Fotó: Kovács Tamás
Nyitókép: Kovács Tamás

Szoboszlai Dominik: ez lesz életem legfontosabb mérkőzése

Szoboszlai Dominik, a Salzburg magyar válogatott labdarúgója szerint élete eddigi legfontosabb mérkőzése lesz jövő csütörtökön az Izland elleni Európa-bajnoki pótselejtező.

"Nagyon készülök. Életem meccse lesz annak ellenére, hogy már játszottam a Liverpoollal és a Bayernnel a Bajnokok Ligájában" - jelentette ki az M1 aktuális csatornának a Salzburg támadó középpályása, aki arról is beszélt, hogy a klubjánál pénteken lesz az utolsó tesztelés a válogatott szünet előtt, annak vasárnapra lesz eredménye, s akkor tud csatlakozni a nemzeti együttes keretéhez, ha addig ő és minden társa is negatív eredményt produkál, különben ismét karantén vár az egész csapatra.

Szoboszlai arra utalt, hogy az októberi három válogatott találkozót azért kellett kihagynia, mert pozitív koronavírustesztek miatt az egész klubcsapata, így ő is karanténba került, azaz nem tudott hazautazni.

A 20 éves futballista beszélt a BL csoportkörének első három fordulójáról is, amelyben eddig egy pontot gyűjtött az osztrák bajnok.

"Nem mondom, hogy a második hely a cél, de mindent megteszünk érte. Ha nem is jön össze, akkor mindenképpen legalább harmadikként akarunk zárni" - mondta Szoboszlai, utalva arra, hogy akkor tavasszal az Európa-ligában lehet folytatni.

A tízszeres válogatott játékos a keddi, címvédő Bayern München elleni találkozóról úgy vélekedett, hogy a 79. percig egyenrangú partnerei voltak a bajoroknak, ugyanis megvoltak a lehetőségeik 2-2-nél, azok kimaradtak, az ellenfél pedig betalált.

"Ilyen a futball.

A harmadik góltól úgymond megrogytunk.

Az utolsó percekre elfáradtunk, a Bayern pedig nem az a csapat, amely visszaáll, így utána annyit rúgtak, amennyit tudtak" - értékelte a 6-2-re elvesztett találkozót Szoboszlai, aki az eredmény ellenére elégedett volt csapata játékával.

Úgy vélte, a salzburgiak az egyik legerősebb csoportba kerültek, a másik két riválissal szemben ugyan fordítani tudtak, de saját hibájukból nem sikerült nyerniük. Az Atlético Madrid 3-2-re múlta felül az osztrák együttest, amely a Lokomotiv Moszkvával 2-2-es döntetlent játszott.

Címlapról ajánljuk
Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről

Volt kapitány: a magyar válogatott ereje a taktikai fegyelemben rejlik, de ezt most újra fel kell építeni

Új fejezet kezdődik a magyar labdarúgó-válogatott életében ma este a Nemzetek Ligája nyitányával. A témában Csábi József, a válogatott korábbi szövetségi kapitánya beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Tisza-kormány: mentőöv jöhet Budapestnek, fordulat állt be a magyar-ukrán viszonyba

Tisza-kormány: mentőöv jöhet Budapestnek, fordulat állt be a magyar-ukrán viszonyba

Orbán Anita külügyminiszter a New York-i ENSZ-héten többször találkozott ukrán partnerével, és sikerült rendezni az elmúlt napok félreértéseit - közölte a Külügyminisztérium. Eközben közel lehet a megállapodás Budapest pénzügyi helyzetének rendezéséről: Karácsony Gergely szerint heteken belül megegyezhet a főváros és a kormány. Közben tovább gyűrűzik az azbesztbotrány, Kőszegen az egészségügyi irányértéket sokszorosan meghaladó szennyezettséget mértek. Pénteken elindult a Bayer Construct csődeljárása, és megnyíltak a pályázatok a szakképzési centrumok megújuló főigazgatói posztjaira. A parlament hétfői rendkívüli ülésén a legfőbb ügyész megválasztása és négy politikus mentelmi ügye kerülhet napirendre. Pénteken is percről percre tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×