eur:
399.13
usd:
369.84
bux:
91632.37
2025. március 25. kedd Irén, Írisz
Miklós Edit alpesi síző sajtótájékoztatót tart egy budai étteremben 2018. január 18-án. A sportolót megoperálták, miután az alpesi sízők világkupa-sorozatának ausztriai állomásán, a szuperóriás-műlesiklás során bukott és keresztszalag-szakadást szenvedett, ezért nem indul a phjongcshangi téli olimpián.
Nyitókép: Mohai Balázs

Először rendeznek FIS alpesisí-versenyt Magyarországon

Jövő csütörtökön és pénteken először rendez felnőtt nemzetközi alpesisí-versenyeket a magyar szövetség, mely a Mátraszentistváni Síparkban két műlesikló futamot bonyolít le.

A nemzetközi minősítéssel évek óta rendelkező pályán javában zajlanak az előkészületek, és a szövetség szakmai stábja, valamint ifjúsági versenyzői megkezdték a pálya tesztelését. Miklós Edit elnök személyesen is kipróbálta a sípályát.

"Nagyon örülünk, hogy részesei lehetünk ennek a sítörténelmi pillanatnak. Már nagyon készülünk a versenyekre, és bízunk benne, hogy népes mezőny vesz részt a futamokon – mondta Miklós Edit. – A világ legnépszerűbb sípályáin járhattam és versenyezhettem aktív éveimben, és összehasonlítva a világkupás pályákkal elmondhatom, hogy nemzetközi szintű és minőségű körülményeket teremtettek a mátraszentistvániak. Reméljük, az időjárás is a kegyeibe fogad minket, és egy emlékezetes FIS versenyt tudunk lebonyolítani."

A Mátraszentistváni Sípark 1-es pályáján az elmúlt években a nem megfelelő időjárási viszonyok miatt nem sikerült nemzetközi futamokat rendezni, az idén viszont kedvezők a feltételek. A műlesikló futamok mellett kétfutamos para nemzetközi versenyre is sor kerül.


VIDEÓAJÁNLÓ
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.26. szerda, 18:00
Balasa Levente
a Siemens Zrt – Smart Infrastructure szakmai igazgatója
Hatalmas előrelépés történt, közelebb került a békemegállapodás - Háborús híreink kedden

Hatalmas előrelépés történt, közelebb került a békemegállapodás - Háborús híreink kedden

Szaúd-Arábiában maratoni, 12 órás tárgyalást folytatott Oroszország és az Egyesült Államok hétfőn. Trump szerint közel a megegyezés, Kijev ebben nem bízik. Ugyanakkor biztató fejlemény, hogy az Egyesült Államok közvetítésével részleges tűzszüneti megállapodás született Oroszország és Ukrajna között a Fekete-tengeren, valamint előrelépés történt a hadifoglyok cseréje és az energetikai infrastruktúra védelme terén is. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×