eur:
400.65
usd:
372.1
bux:
0
2025. március 27. csütörtök Hajnalka

BL-döntőben a Győr: „ez volt az egyik legjobb meccsünk”

Sorozatban negyedszer jutott be a női kézilabda Bajnokok Ligája döntőjébe a Győr. A magyar együttes nagyon magabiztosan, 31-22-re verte a norvég Vipers Kristiansandot úgy, hogy a hajrában már a legjobbak pihenhettek. Danyi Gábor vezetőedző szerint a fináléban még elszántabbak lesznek.

„Nem vártam ezt a teljesítményt. Nagyon jól kezdtünk védekezésben, főleg Leynaud teljesítménye volt kimagasló” – kezdte értékelését a Győr edzője, Danyi Gábor. A francia kapus főleg az első félidőben parádézott, 58 százalékos hatékonysággal védett.

A tréner hozzátette: a szünetben, tízgólos vezetésnél is azt kérte a játékosoktól, hogy vegyék úgy, mintha döntetlen lenne az állás. Ez egyébként új rekord a négyes döntőben: korábban még egyik csapat sem tudott tíz góllal vezetni. Amikor a második félidő elején kisebb hullámvölgy következett, és a Vipers hét gólra felzárkózott, akkor az volt a legfontosabb, hogy megnyugtassa csapatát.

Bejött, amiről Danyi a meccs előtt beszélt, vagyis sikerült megakadályozni a Vipers rohanását, ezúttal statikusabb volt a játék, ez pedig a győrieknek kedvezett. Egyik csapat sem szerzett gólt lerohanásból. Amikor Leynaud teljesítménye visszaesett, akkor Kari Grimsbö állt be és mutatott be fontos védéseket.

Az ETO edzője azt mondta, ez a szezon legjobb meccsei közé tartozott, csak a Bukarest elleni hazai BL-meccs első félidejében és a középdöntőben a Vipers ellen a szünet után játszott hasonló szinten a Győr.

A tréner szerint fontos tényező volt a BL-rutin, hiszen a Vipers először szerepelt a négyes döntőben. „Nehéz volt nekik alkalmazkodni a körülményekhez, ez egy különleges esemény.

Láttam a rémületet az arcokon”

– mondta Danyi.

Már a döntőre tekintve lényeges lehet, hogy mindenki pályára léphetett, a hajrában a legjobbak pihenhettek. Az egyetlen rossz hír, hogy Jana Knedlikova megsérült, a fináléban nem szerepelhet. Valamennyi mezőnyjátékos szerzett gólt, ami szintén a csapat erejét mutatja. Sőt, Danyi szerint nem lehet tudni, hogy az adott meccsen kinek jön ki a lépés, így pedig nehéz az ellenfeleknek felkészülni. Ezúttal a beálló, Kari Brattset volt a legeredményesebb, nyolc gólt szerzett, de fontosak voltak Eduarda Amorim átlövései, valamint a hétméteres vonalról hibátlan Görbicz Anita és a szélről higgadt Bódi Bernadett teljesítménye is.

Energia tehát még maradt a játékosokban, és Danyi Gábor azt ígérte,

a fináléban még elszántabban fognak játszani, még jobban fognak küzdeni,

bárki is lesz az ellenfél. Az edzőre döntő előtt még egy nagy feladat vár. Megfogadta ugyanis, ha döntőbe jutnak, akkor három szigetkört teljesít majd délelőtt. Pénteken eggyel kezdte, szombaton már kettőt futott a Margitszigeten, de ezt a finálé előtt megtoldja még eggyel.

„Nagyon jól működött a védekezés és nekem is sikerült védeni egy-két labdát. Nagyon sokat köszönhetek a védőknek. Remekül játszottunk és együtt, csapatként nyertük meg ezt a mérkőzést” – értékelt Leynaud a meccs után.

A győriek holland irányítója, Nycke Groot arról beszélt az Infostartnak, hogy az első félidőben kiválóan, magas szinten játszottak. A másodikban nem tudták ezt megismételni, de nem is lehet hatvan percig ezen a szinten teljesíteni.

„Örülök az eredménynek és annak, ahogy játszottunk. A védekezés és a kapusteljesítmény is fantasztikus volt”

– mondta a szezon végén távozó játékos.

A Vipers rutinos kapusa, a Győrrel két BL-t nyerő Katrine Lunde szerint jó tapasztalat volt a meccs, amelyen nem tudták magukból kihozni a maximumot.


VIDEÓAJÁNLÓ
Címlapról ajánljuk

Resperger István a kötelező sorkatonaságról: a rossz ukrán tapasztalatok megmutatták, mennyi előnye van

Elhúzódó háború esetén az utánpótlás mellett nagyon fontos a lakott területek és a kritikus infrastruktúra védelme, ezért is szükséges, hogy hosszabb távon megfelelő számú sorkatonaság legyen egy-egy országban – mondta az InfoRádióban a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Biztonságkutató Központjának igazgatója. Az ezredes arra is kitért, van-e elég ember Magyarországon arra, hogy adott esetben ismét elrendeljék a kötelező sorkatonai szolgálatot.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.27. csütörtök, 18:00
Gacsályi József
az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgató-helyettese
EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. március 26. 20:21
×
×
×
×