Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor
Nyitókép: Pxhere

Meglett az eredménye a sportolók nyílt levelének

A Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) visszalépett a jövő évre tervezett női füves pályás tornától a kormány által támogatott salakpályás verseny megrendezése érdekében.

Az MTSZ szerdai tájékoztatása szerint már egy héttel ezelőtt, a sportolói nyílt levél megjelenését megelőzően felmondták a szövetség és a mallorcai WTA-torna jogtulajdonosa között kötött feltételes szerződést, amely a füves pályás Mallorca Open 2020-as magyarországi megrendezését szolgálta volna, és amely ugyanakkor soha nem lépett hatályba.

A közlemény kiemelte, az MTSZ az elmúlt hetekben azon dolgozott, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) a szándékát támogatandó, rendezze azt a "visszás helyzetet, melyet Márky Jenő jogtulajdonos okozott azzal, hogy úgy tett vállalást a kormány felé a salakpályás verseny Budapestre való visszahozataláról, hogy arra nemcsak semmilyen előzetes jóváhagyása nem volt az erről a végső döntést hozó nemzetközi szervezettől, azaz a WTA-tól, de még csak informálisan sem jelezte szándékát, ahogyan nem egyeztetett az MTSZ-szel sem. A jogtulajdonos a verseny helyszínének módosítására vonatkozó január 15-i határidőt sem tartotta be, aminek következtében még jelenleg is Bukarest van megjelölve a WTA hivatalos versenynaptárban. Az MTSZ felhívja a figyelmet arra is, hogy tovább bonyolítja a helyzetet az, hogy Magyarországon 2019-ben már sikeresen megrendeztek egy WTA-tornát, a Hungarian Ladies Opent a BOK csarnokban."

Az MTSZ szerdai elnökségi ülésén elfogadta a szerződés felmondását és biztosította az Emmit arról, hogy a füves torna hatályba nem lépett szerződésének felmondása következtében ez a tényező nem befolyásolhatja hátrányosan az Emmi által támogatott salakpályás WTA-torna hazai megrendezését.

Visszatérhet a torna

Múlt csütörtökön jelenlegi és korábbi teniszezők nyílt levélben kérték az MTSZ-t, hogy mondja vissza a jövő évre tervezett női füves pályás tornát a kormány által támogatott salakpályás verseny megrendezése érdekében. A dokumentum aláírói - Temesvári Andrea, Babos Tímea, Kapros Anikó, Marosi Katalin, Sávolt Attila, Fucsovics Márton és Markovits László - üdvözölték azt a februári kormányhatározatot, melynek révén hosszú idő után visszakerülhet Budapestre a Márky Jenő által jogtulajdonolt salakpályás női torna. Hozzátették, hogy az Emmi sportállamtitkársága, valamint a Sportesemények Szervezéséért, Lebonyolításáért és Sportszolgáltatásért Felelős Nonprofit Kft. mindent megtesz annak érdekében, hogy a verseny létrejöhessen, és az ezzel kapcsolatos szerződéskötés folyamata hamarosan lezárul.

A WTA vezetése azonban arról tájékoztatta Márky Jenő jogtulajdonost, hogy 2020-ra a magyar szövetség már elkötelezte magát egy budapesti, füves WTA-torna megrendezésére, amely szerepel is a hivatalos versenyprogramban. Mivel ennek időpontja nagyon közel esik a Márky Jenő által jogtulajdonolt és a Római Teniszakadémiára tervezett salakpályás versenyhez, a WTA közölte, addig nem támogatja a kormány és a sikeres magyar teniszezők által támogatott salakos torna 2019-től való megrendezését, amíg a 2020-as füves verseny szerepel a naptárban.

Hétfőn Szabó Tünde sportért felelős államtitkár jelezte az MTSZ-nek, hogy a kormány nem a füves, hanem a salakpályás magyarországi WTA-torna megrendezését támogatja. Egyben arra kérte a szövetséget, hogy a füves pályás verseny rendezési szándékát szerda délig vonja vissza, és erről értesítse a WTA-t.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: Szombathelyen is mindenki tudja, soha többé háborút!

Orbán Viktor: Szombathelyen is mindenki tudja, soha többé háborút!

Újabb háborúellenes gyűlést tartottak a Digitális Polgári Körök, ezen a szombaton Szombathelyen. Az esemény fő szónoka Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Szombathelyet rommá lőtték a második világháborúban. Itt mindenki tudja: Soha többé háborút!” – mondta, majd a fiatalokhoz szólt: „Vegyétek komolyan magatokat! A kamu lázadás semmi. Lázadni a magyar kormány ellen? Az nem nagy dolog. Lázadjatok Brüsszel ellen! Onnan fenyegetnek minket!” A 2026-os választás a háború előtti utolsó választás. Ekkor fogunk dönteni arról, hogy megyünk-e a háborúba – tette hozzá. Orbán Viktor az is bejelentette: két hét múlva Washingtonba utazik a Béketanács ülésére.

A Tisza Párt bemutatta 240 oldalas programját

Magyar Péter szombaton ismertette a párt 240 oldalas választási programját, amelyet – mint mondta – több mint ezer szakértő bevonásával állítottak össze. A Működő és emberséges Magyarország alapjai című dokumentumban a Tisza gazdasági növekedést, igazságosabb adózást, az egészségügy és az oktatás rendbetételét, valamint az ellopott közvagyon visszaszerzését ígéri.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×