Infostart.hu
eur:
361.59
usd:
315.21
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric
Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszó edz a fővárosi Duna Arénában tartott sajtótájékoztatója előtt 2018. november 28-án.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Hosszú Katinka elmondta, hogy volt a konditermi botrány

A háromszoros olimpiai bajnok hangsúlyozta, nem ő volt az, aki nem tette meg a megfelelő lépéseket.

A sportoló a Blikknek beszélt arról, ragaszkodik ahhoz, hogy délelőttönként, amikor éppen nem külföldön versenyez, két és fél órán keresztül kizárólag klubja, az Iron Swim használhassa a fővárosi Duna Aréna edzőtermét. Vagyis kikötötte, más egyesületek versenyzői ne kondizzanak ott vele egy időben.

Hosszú Katinka elmondta, két héttel ezelőtt a Nemzeti Sportközpontokkal, a Magyar Úszószövetséggel és az összes klubbal leültek egyeztetni erről.

"Az én kérésem az volt, hogy hattól nyolcig-fél kilencig szeretném használni a tornatermet, a többi időben mindenki jöhet-mehet, amikor csak szeretne.

Mivel voltak, akik ugyanakkor szerették volna igénybe venni a termet, az úszószövetség illetékesei azt mondták, intéznek egy másik edzéslehetőséget a többieknek, ez azonban nem történt meg időben - mondta a versenyző, aki úgy gondolja, az előzetes egyeztetés és engedélyezés alapján joga van a terem kizárólagos használatához.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Walk your own path and never lose your belief

Iron Lady (@hosszukatinka) által megosztott bejegyzés,

Hosszú Katinka hangsúlyozta, semmi bántót nem mondott a többi úszóra, ami megjelent ezzel kapcsolatban, az nem igaz. Személyesen beszélt Verrasztó Dáviddal és Virth Balázzsal, Kapás Boglárka edzőjével is, minden a legnagyobb rendben van köztünk – tette hozzá az úszóklasszis.

Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Ez a technológia mentette meg a magyar áramellátást, de most komoly figyelmeztetés érkezett

Ez a technológia mentette meg a magyar áramellátást, de most komoly figyelmeztetés érkezett

A legutóbb az előző évtized végén látott tempóra lassult a hazai napelemes kapacitás bővülése. A lassulás nem most kezdődött, hanem már 2024-ben, és több egyidejű hatása okozza, amelyek ugyanakkor visszavezethetőek egyetlen közös tényezőre. Ez pedig az, hogy a magyar fotovoltaikus erőművek összesített beépített teljesítőképessége egész egyszerűen olyan nagyra nőtt az elmúlt években, amit a villamosenergia-rendszer és hálózat fejlődése nem követett le. A magyarországi napelemes kapacitás növekedésének lassulása a fenti tényezők ellenére nem visszafordíthatatlan, és ha az új kormány tervei megvalósulnak, újabb lendületet vehet a következő években.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×