eur:
395.81
usd:
372.69
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Nem szerzett előnyt a Barcelona, döntetlen az El Clásico

A visszavágóra maradt a döntés a spanyol labdarúgó Király-kupa egyik elődöntőjében, döntetlen született 2019 első El Clásicóján a Camp Nouban. A Real Madrid vezetett ugyan, de a Barcelona kiegyenlített (1-1). Folytatás február 27-én, a Bernabéuban.

Lionel Messi nem épült fel teljesen a rangadóra, így nem kapott helyet a katalánok kezdőcsapatában, a brazil Malmom, valamint Luis Suárez és Coutinho alkotta a csatársort.

A Madrid már a hatodik percben vezetett Lucas Vázquez találatával, mindkét csatártársa, Vinícius Júnior és Karim Benzema is jeleskedett az előkészítésben.

Az első félóra vitathatatlanul a vendégeké volt, a Barcelona Messi nélkül nem volt veszélyes a kapura. A 29. percig kellett várni az első helyzetére, Semedo került jó helyzetbe, de Varane tisztázni tudott.

Sok hazai szurkoló remélte, hogy Messi beáll a második félidő elején, de Ernesto Valverde még várt. Igaza volt, az 58. percben a brazil Malcom kiegyenlített.

A 62. percben új szereposztással folytatódott a mérkőzés, mindkét csapat kettőt cserélt. Beállt Casemiro és Bale, illetve Messi és Vidal.

Nem sokkal később Malcom megsérült, nem tudott tovább játszani, Carles Aleña váltotta.

A 81. percben Gareth Bale megszerezhette volna a 100. gólját a Real Madrid játékosaként, de nem találta el a kaput. A másik oldalon Messi kísérletezett, de ő sem talált a kapuba. Az argentin szupersztár egy kicsit kevésbé szigorú játékvezetőnél kaphatott volna egy tizenegyest a 90. percben, de a síp néma maradt.

A mérkőzést 92 008 szurkoló látta a helyszínen, ebben az idényben csak az őszi El Clásicón voltak többen a Camp Nouban, azt 93 265-en követték a helyszínen.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×