Infostart.hu
eur:
361.68
usd:
311.17
bux:
147747.91
2026. szeptember 4. péntek Rozália
Mozgi Milán (elöl b) és Somorácz Tamás első helyen ér célba a férfi kajak párosok 500 méteres versenyének döntőjében a belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokságon 2018. június 10-én.
Nyitókép: MTI Fotó: Kovács Tamás

Alaposan körülnéztek Tokióban a reménybeli aranykovácsok

A 2020-as olimpia helyszínén járt egy nagyobb magyar kajak-kenus kontingens, fontos tapasztalatokkal lett gazdagabb a csapat.

Népes küldöttséggel - jó szokásához híven - terepszemlét tartott a következő nyári olimpia helyszínén a Magyar Kajak-Kenu Szövetség.

Az InfoRádiónak beszámoló Hüttner Csaba, a magyar kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya szerint nagyon hasznos volt, hogy Japánba utazhattak, és most,

október első felében felmérhették a helyi körülményeket a 2020-as játékok előtt.

"Megtapasztaltuk, hogy mennyi idővel a 2019-es előolimpia előtt kell kimennünk, viszont az akkori időjárási körülményeket még értelemszerűen tesztelni kell" - mondta, hozzátéve, a hőmérséklet 10 fokkal, a páratartalom 20-30 százalékkal lehet majd magasabb, mint most.

A helyszínekről döntöttek: kiválasztották a szállodát, az edzéshelyszínt, illetve sokféle mérést - többek között reakcióidő-mérést - végezhettek, hiszen kivittek orvost, pszichológust és versenyzőket is.

"Nagyon-nagyon kedves emberek a japánok, megterveztek mindent, amit szerettünk volna, így azt gondolom, nem is kell náluk jobb vendéglátó"

- adott széleskörűen képet a tapasztaltakról Hüttner Csaba.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kötelező tagság visszaállítása – Az orvoskamara elégtételt érez és beteggaranciákról is beszél az új helyzetben

Kötelező tagság visszaállítása – Az orvoskamara elégtételt érez és beteggaranciákról is beszél az új helyzetben

Újra kötelező lesz a kamarai tagság az orvosoknak – jelentette be csütörtökön Köböl Anita kormányszóvivő. Azóta a részletszabályok hivatalosan is napvilágot láttak. „Ez a döntés igazságtétel az egész orvosi társadalomnak” – így reagált a bejelentésre az InfoRádióban Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara Szakmai Hivatalának vezetője.

Szakértő az EU-költségvetésről: Magyarországnak nem érdeke az uniós politikákra jutó összegek csökkentése

Az úgynevezett „takarékos” EU-tagországok szerint észszerűtlenül magasak az uniós költségvetési tervezet fő számai. A nettó befizetőnek számító Németország, Ausztria, Dánia, Finnország, Hollandia és Svédország közös tanácskozást tartott, ami után közölték: az Európai Bizottságnak a csaknem kétezer milliárd eurós tervezett költségvetést több százmilliárddal csökkentenie kell.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Drasztikus lépésre készül az EU: hulladékszállítási szabályozásra épülő tilalom léphet életbe

Drasztikus lépésre készül az EU: hulladékszállítási szabályozásra épülő tilalom léphet életbe

Stéphane Séjourné, az Európai Unió iparért felelős biztosa az eredetileg tervezettnél jóval szélesebb körű hulladékexport-tilalmat javasol. Az eredeti elképzelés csak az alumíniumhulladék kivitelét korlátozta volna, ám a belső egyeztetések során kiderült, hogy ez a hulladékexportnak csupán a felét fedte volna le. A biztos ezért visszavonta a korábbi javaslatot, és a hulladékszállítási rendelet alapján egy átfogóbb, felhatalmazáson alapuló jogi aktuson dolgozik. Az új szabályozás megtiltaná a hulladékok – köztük az alumíniumhulladék – kivitelét a nem OECD-tagállamokba, egyes uniós tagjelölt országok kivételével.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×