eur:
393.82
usd:
365.09
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Hüttner Csaba, a felnőtt szakosztály szövetségi kapitánya a Magyar Kajak-kenu Szövetség új vezetőit bemutató sajtótájékoztatón a szövetség budapesti székházában 2017. február 10-én.
Nyitókép: MTI/Marjai János

Hüttner Csaba: "Elegem van azokból, akik a langyos vízben akarnak ülni”

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége további két évre bizalmat szavazott mindhárom szövetségi kapitánynak, így Hüttner Csaba, Makrai Csaba és Weisz Róbert fejezheti be a tokiói olimpiáig, illetve paralimpiáig tartó ciklust. Hüttner radikális változásokat sürget férfi kenuban.

Az újraválasztott felnőtt kapitány a szövetség honlapján megjelent interjúban úgy fogalmazott: elégedett a női kajakosok és női kenusok, valamint a férfi kajakosok idei teljesítményével, a férfi kenu szakágban azonban radikális változásokat sürget.

„Női kajakban továbbra is kimagaslunk a mezőnyből,

de látszik, hogy a kétszeres olimpiai bajnok új-zélandi Lisa Carrington és vele együtt három másik honfitársnője is rengeteget fejlődött az elmúlt két évben. Rájuk nagyon kell figyelnünk, mert még okozhatnak fejfájást. Női kenuban a két kiváló versenyzőnk mellett kezd felnőni egy fiatalabb generáció is, jó esélyünk lehet arra, hogy mindhárom kvótát begyűjtsük ebben a szakágban. Ebből a szempontból helyzeti előny, hogy a nemzetközi mezőnyben nagy az átfedés a párosok és az egyesek között, így a rivális nemzetek nagy része nem fog tudni két kvótánál többet szerezni ebben a szakágban” - fejtette ki.

A szakvezető szerint férfi kajakban rá kell feküdni az 1000 párosra, mert ott nagyon messze az élvonal, de a többi olimpiai számban sikerült előrelépni.

A legfontosabb, hogy négyesben megvan a bázis, megtaláltuk azt a 6-8 embert, akikre lehet építeni. Ugyanakkor hiába szereztünk K-4 500 méteren érmet a világbajnokságon, nem szabad ülni a babérjainkon, tovább kell fejlődni csapathajóban. Viszont az új műszeres mérésekkel és az idén gyűjtött tapasztalatokkal talán közelebb kerülhetünk a mezőnyből kiemelkedő német és spanyol egységhez. Emberanyagban vagyunk olyan erősek, hogy bárkivel fel tudjuk venni a versenyt.

Férfi kenuban azonban radikális változásokra van szükség. Ha nem húzza be mindenki fülét-farkát és nem rendel mindent alá a cél érdekében, akkor nagy baj lesz”

- mondta.

Kiemelte: gond van a jelenlegi felnőtt versenyzők technikájával és azzal is, hogy a keret tagjai az edzések során nem kényszerülnek arra, hogy maximális teljesítmény nyújtsanak.

„Nincs mese, végre össze kell raknunk egy olyan párost, amelyik ütőképes tud lenni 1000 méteren. Kell találnunk három-három épkézláb jobbos és balos kenust, ebből a halmazból alakul majd három páros, ezeket az egységeket pedig rendszeresen össze kell mérnünk egymással. Hangsúlyozom, szükségünk van a versenyzők és az edzők teljes együttműködésére.

Nem akarok még egyszer olyan kenusokat meglátni a felnőtt keret közelében, akik már azzal is elégedettek, hogy valamilyen számban kijutottak egy világversenyre. Ez nekünk nem szint.

Azért kell hajtani minden edzésen, hogy minél előbb pontszerzők, érmesek és aranyesélyesek legyünk, méghozzá az olimpiai számokban. Elegem van azokból, akik a langyos vízben akarnak ülni” - nyilatkozta Hüttner Csaba.

A kapitány szerint a mezőny rengeteget szűkült itthon a nemzetközi változások miatt, a sportolókk így már nem nagy csapatokban, hanem néhány fős elszigetelt csoportokban készülnek és hiányzik nekik a mindennapi verseny, vagyis nincsenek arra kényszerítve, hogy minden edzésen a maximumot nyújtsák.

„Vannak tehetségeink, jó balos lehet a párosban például Kiss Balázs, vagy Hajdu Jonatán is, utóbbi persze csak akkor, ha végre beleáll a rendes munkába. Közben Vasbányai Henrikről sem mondtam még le. Ugyanakkor bárki térdel be a C-2-be, technikailag alkalmazkodnia kell a mai modern kenuzáshoz” - tette hozzá.

Hüttner Csaba szerint sokkal nagyobb dinamikával kell a hajót futtatni, mint ahogy az edzők eddig tanították.

„Ha megvan a két párosra alkalmas emberünk, akkor azoknak fel kell építeni úgy az aerob rendszerét, hogy ne okozzon nekik gondot az eddiginél magasabb frekvencián végigevezni a 1000 méteres távot. A manapság sikeres párosok már nem a vizet tuszkolva, a lapátot úsztatva kenuznak, hanem szinte csak a vízfogásra figyelnek, feszes csípővel valósággal megütik a vizet és ezzel a gyorsabb, dinamikusabb mozgással tartják fenn a hajó sebességét.”

A szövetségi kapitány szerint az olimpián férfi és női kajakban, valamint női kenuban van esély éremszerzésre, ezek között több számban, persze főleg női kajakban, lehet nyerni is. A férfi kenusok előtt most egy hosszabb út áll, de abban a szakágban is vissza lehet kerülni a legjobbak közé.

„Számunkra most a legfontosabb a következő szezon, hiszen jövőre lehet megszerezni a tokiói kvóták nyolcvan százalékát. Elsősorban arra kell koncentrálunk, hogy a 2019-es szegedi világbajnokságon, hazai közönség előtt a lehető legtöbb indulói helyet gyűjtsük be az olimpiára” - hangsúlyozta.

Címlapról ajánljuk
Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Alig terjedt el a brit közösségi médiában egy londoni vonaton történt, brutális késelésről szóló videó, pár órával később egy metróállomásról jelentettek hasonló támadást. A késes támadások korábban bűnbandák vagy tinédzserek leszámolásaira voltak jellemzők.

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×