Infostart.hu
eur:
386.58
usd:
332.21
bux:
120651.59
2026. január 14. szerda Bódog
Köln, 2017. június 3.Nagy László, a Telekom Veszprém játékosa a Paris Saint-Germain ellen a férfi kézilabda Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjének elődöntőjében játszott mérkőzésen 2017. június 3-án. (MTI/EPA/Sascha Steinbach)
Nyitókép: SASCHA STEINBACH

Nagy László elárulta, mikor térne vissza a válogatottba

A bajnoki címet szeretné visszahódítani a Telekom Veszprém kézilabdacsapata a Szegedtől, a Bajnokok Ligájában pedig ismét a négyes döntőbe kerülés a cél Nagy László szerint.

A 37 éves csapatkapitány az M1 aktuális csatornán kedden emlékeztetett rá, hogy részben megváltozott az együttes szerkezete, mert voltak távozók és érkeztek új játékosok, így a felkészülés eddigi szakaszában és ezután is az a legfontosabb, hogy sokat gyakoroljanak az összhang megteremtéséért.

A Veszprém két magabiztos győzelemmel kezdte a bajnokságot, melyben a szegediek elleni első rangadó október 21-én lesz.

"Van miért visszavágni nekik,

de nem szabad ennyire előreszaladni, addig minden meccsünket illik megnyerni. Két magabiztos győzelemmel indultunk, ez önbizalmat adott, de tisztában vagyunk vele, hogy még fejlődni kell" - tette hozzá.

A beszélgetés során külön is szóba került az érkezők közül Sterbik Árpád és René Toft Hansen. Nagy László Sterbikre utalva kiemelte, nagyon fontos, hogy a védelem hathatós támogatást nyújtson a kapusoknak, Toft Hansent és a többi új játékost illetően pedig hangsúlyozta, minél hamarabb össze kell szokni, hogy a mozgásokban meglegyen az összhang.

"Mindenkiben óriási elszántság van, célunk, hogy visszajussunk a BL Final Fourba"

- szögezte le a csapatkapitány, hozzátéve, hogy ehhez a szezon elejétől kezdve nagyon jól kell játszani. Az előző idényben a Veszprém már a negyeddöntőbe jutásért rendezett párharcban alulmaradt.

Arra a felvetésre, hogy a válogatottban számíthatnak-e majd rá azután, hogy a szlovénok elleni két vb-selejtezőre visszatért, úgy reagált, az, hogy nélküle vagy vele utazik-e el a válogatott januárban a világbajnokságra, csak később dől el, de ha nagy sérüléshullám lesz, akkor számíthatnak rá.

A Veszprém szombaton a lengyel PGE Vive Kielce ellen, hazai pályán kezdi meg a BL-szereplését.

"Hosszú idő telt el komoly tétmeccs nélkül, a szurkolók már várják, nem szeretnénk nekik csalódást okozni" - hangsúlyozta.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Brüsszel tényleg késleltetheti a vizsgálatokat a magyar választásokig

Szakértő: Brüsszel tényleg késleltetheti a vizsgálatokat a magyar választásokig

2 milliárd eurót már elvesztett Magyarország, 17 milliárd euró sorsa még kétséges. A Euronews értesülései szerint az Európai Bizottság befagyasztja a Magyarország elleni vizsgálatokat a választásig, mert a testület nem akarja úgy feltüntetni magát, hogy beavatkozik a magyar választási kampányba. Gálik Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem docense szerint már eddig is volt arra példa, hogy a Bizottság késleltetett eljárásokat hasonló helyzetben.

Asztal köré ül Grönland, Dánia és Amerika – A szakértő szerint a legbonyolultabb a sziget eladása lenne

A Fehér Házban egyeztet Grönland helyzetéről az amerikai, a dán és a grönlandi külügyminiszter, a dán és a grönlandi fél célja, hogy a megbeszéléseket a „tárgyalószobába terelje”, ahol az érintettek közvetlenül, szemtől szemben beszélhetnek egymással. A tárgyalásokról Németh Viktória külpolitikai elemző, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatója beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×