Infostart.hu
eur:
385.45
usd:
331.88
bux:
122004.44
2026. január 16. péntek Gusztáv

Azonos ágon a Győr és a Fradi

Egy ágra került a címvédő Győr Audi ETO KC és a Ferencváros a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportjainak pénteki, bécsi sorsolásán.

A győriek az első kalapban szerepeltek, és a német Thüringer HC és a szlovén Krim Mercator Ljubljana társaságában a C csoportba kerültek, amelyhez csatlakozik majd a 2. selejtezőcsoport továbbjutója.

A Ferencváros a harmadik kalapból várta a sorsolást, és a román CSM Bucuresti, illetve a norvég Vipers Kristiansand együttesével a D csoportba került, amely az 1. selejtezőcsoport továbbjutójával lesz majd teljes.

A Győr vezetőedzői posztjáról hat sikeres idény után távozott spanyol Ambros Martín új csapata, az orosz Rosztov-Don a B csoportba került.

Azonos nemzetbeli csapatok nem kerülhettek össze.

Menetrend

A selejtezőtornákat szeptember 7. és 9. között rendezik. A négyes csoportokból az első három-három csapat jut a középdöntőbe, ahol a Győr és a Ferencváros összetalálkozhat, hiszen azonos ágon szerepelnek. A középdöntő-csoportok első négy-négy helyezettje kerül a negyeddöntőbe. A négyes döntőt jövő tavasszal ismét Budapesten rendezik.

Új megközelítés a Győrnél

"Első ránézésre a tavalyinál jóval könnyebb a beosztásunk" - nyilatkozta Danyi Gábor, a Győr új vezetőedzője a sorsolást közvetítő Sport Televízióban. Hozzátette, nem csupán a továbbjutás a céljuk a csoportkörben, hanem a maximumra törekednek, ahogyan eddig is.

"Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy esetenként más rendszerben fogunk dolgozni, újfajta megközelítéssel próbáljuk a Bajnokok Ligája-trófeát megvédeni. Ami működött és jó volt, azt természetesen megtartjuk" - magyarázta Danyi. Hangsúlyozta, reményei szerint a következő szezonban elkerüli együttesét a legutóbbi évadban tapasztalt sérüléshullám.

A győriek felkészülése július 19-én kezdődik.

Nehéz dolga lesz az FTC-nek

"A legnehezebb csoportba kerültünk. Szerintem a CSM Bucuresti kimagaslik majd a négyesből, a többi meccs várhatóan kiegyenlítettebb lesz, és azt gondolom, az ág nem rossz" - nyilatkozta Elek Gábor, az FTC vezetőedzője.

Hozzátette, csapatának elsődleges célja, hogy továbbjusson a csoportjából, csak azután tervezgethetik a folytatást.

"Ez az ősz nagyon szép feladat elé állít minket" - vélekedett a tréner, aki arra utalt, hogy a Ferencváros játékoskeretében komoly változások történtek idén nyáron.

A női BL csoportbeosztása

A csoport: Buducnost Podgorica (montenegrói), Metz HB (francia), Odense HC (dán), Larvik HK (norvég)

B csoport: Rosztov-Don (orosz), Köbenhavn HB (dán), IK Sävehof (svéd), Brest Bretagne (francia)

C csoport: Győri Audi ETO KC, Thüringer HC (német), Krim Mercator Ljubljana (szlovén), a 2. selejtezőcsoport továbbjutója

D csoport: CSM Bucuresti (román), Vipers Kristiansand (norvég), FTC-Rail Cargo Hungaria, az 1. selejtezőcsoport továbbjutója

Címlapról ajánljuk
Káel Csaba az Arénában Donald Trump döntéseiről: Mel Gibsonnal már tárgyaltunk, nincs veszélyben a magyar filmipar

Káel Csaba az Arénában Donald Trump döntéseiről: Mel Gibsonnal már tárgyaltunk, nincs veszélyben a magyar filmipar

Az amerikai elnök hollywoodi filmipart előtérbe helyező tervei ellenére továbbra is megéri Magyarországon forgatni az amerikai produkciókat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Káel Csaba filmügyi kormánybiztos.

A legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

A brit Spectator magazin arról ír: Oroszország a múlt héten példátlan bombázással sújtotta Ukrajnát, közel 1100 drónnal, 890 irányított bombával és több mint 50 rakétával támadtak a brutális hidegben, ukrán erőműveket és lakóházakat egyaránt célba véve. A válságos energiahelyzet közepette sok ukrán nehéz döntés elé kényszerül: maradjon, vagy hagyja el az országot. Miközben a határátkelők forgalma körülbelül 27%-kal nőtt, a lap szerint az Vlagyimir Putyin "ördögien cinikus" stratégiája, hogy megfossza az ukránokat a lakóhelyüktől, és a humanitárius menekültválság révén politikai nyomást gyakoroljon az európai fővárosokra. Mindeközben Putyin és Borisz Jelcin korábbi tanácsadója, Szergej Karaganov kijelentette: ha Oroszország közel kerülne az ukrajnai vereséghez, az azt is magával vonhatja, hogy Moszkva nukleáris fegyvereket vet be, "és Európának fizikailag vége lenne." Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tegnap reagált Donald Trump azon kijelentésére, miszerint ő állna a békekötés útjában. Mint mondta, "Ukrajna sosem volt és sosem lesz akadálya a békének". Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×