Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Alonsónak az Indy 500-on sem ment

A kétszeres Formula-1-es világbajnok Fernando Alonso vezetett is, ám 21 körrel a vége előtt, a hetedik helyről kiesett az 500 mérföldes indianapolisi autóversenyen, melyet végül a japán Szato Takuma nyert meg.

A spanyol sztár a legendás, immár 101. alkalommal megrendezett Indy-500 miatt nem vett részt a szintén vasárnap rendezett Monacói Nagydíjon.

Indianapolisban Alonso a remek múlt heti időmérője után az ötödik helyről rajtolhatott, s tulajdonképpen egészen kieséséig kiválóan versenyzett. A viadal elején, majd a második felében is volt vezető pozícióban, a hajrára azonban hátrébb csúszott, egészen a kilencedik pozícióig. Ezek után visszakapaszkodott a hetedik helyre, ám 21-gyel a 200 körös verseny vége előtt,

a Honda motor elfüstölt az autójában.

A korábbi F1-es pilóta, Szato Takuma óriási küzdelem végén győzött, a brazil Helio Castronevest négy körrel a leintés előzte meg, s egészen a célvonalig megtartotta pozícióját.

Szato ezzel az Indy-500 első japán bajnoka lett.

Címlapról ajánljuk
Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Egyre több óvodás gyermeknek van saját telefonja, a gyermekek 7 százaléka pedig már 4–6 évesen mobilhasználó – derült ki az NMHH reprezentatív kutatásából, amelyet 2 ezer szülő és 2 ezer 7 és 16 év közötti gyermek megkérdezésével végeztek el. A felmérés rámutat arra is, hogy a gyerekek szabadidejük egyre nagyobb részét töltik digitális platformokon, a szülők egyre passzívabbak, a mesterséges intelligenciának pedig mindenki jobban hisz a kelleténél.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Ursula von der Leyen csodafegyverének szánták, de könnyen egy mindent elnyelő pénztemetővé válhat

Ursula von der Leyen csodafegyverének szánták, de könnyen egy mindent elnyelő pénztemetővé válhat

Az Európai Bizottság még nyáron mutatta be a strukturális átalakítással megtervezett 2028–2034 közötti uniós forráselosztást szabályozó költségvetési javaslatát. A többéves pénzügyi keretet (MFF) elsősorban eddig a közös agrárpolitika és a kohéziós pénzek átcsomagolása miatt kritizálták, azonban most körbejárták az EU lemaradását megoldani igyekvő új Versenyképességi Alap rendszerét is, és az Európai Számvevőszék szerint több hiányosság is felmerült. Bár ezek az aggályok érthetők egy felülvizsgáló szerv szemszögéből, a reálpolitika szempontjából nem csoda, hogy az EB egyre több „rugalmasságot” hagy tervezeteiben.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×