eur:
393.5
usd:
364.48
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Csikócsapat szomorítaná Mourinhóékat

Csikócsapat szomorítaná Mourinhóékat

Peter Bosz, az Ajax edzője minden játékosát orvoshoz küldené, ha azt észlelné, nem idegesek a szerda esti, stockholmi, Manchester United elleni Európa Liga-döntő előtt. Az angolok lényegesen magabiztosabbak, mindazonáltal biztosan nem lesz könnyű dolguk.

„Ezeknek a fiatal játékosoknak ez lesz az első nagy európai döntőjük, az lenne az abnormális, ha nem izgulnának. El is küldeném őket orvoshoz, mert akkor biztosan valami bajuk lenne. Ugyanakkor biztos vagyok abban, hogy semmi sem hátráltatja őket, felnőnek a feladathoz. Ha a saját játékukat tudják játszani, nyerhetünk. Nekem meg ez egy különösen izgalmas feladat, hogy felkészítsem őket” – mondta Peter Bosz, az Ajax edzője, aki huszonöt évvel ezelőtt (is) járt már Svédországban, az 1992-es Európa-bajnokságon tagja volt a holland keretnek. (Igaz, az Oranje mind a négy meccsét Göteborgban játszotta.) Bosz egyébként, aki a Feyenoord játékosaként, s Kiprich József hajdani klubtársaként gyakori nemzetközi kupaszereplő volt, ugyancsak az első döntőjét vívja majd.

Csikócsapat szomorítaná Mourinhóékat

Az Ajax – mondhatni a saját tradícióit követve – egy nagyon fiatal átlagéletkorú csapattal játszotta végig az idényt, a Friends Arénában várhatóan 22 év alatt lesz a kezdő tizenegy átlagéletkora. A csapatkapitány, Davy Klaassen, akit tavaly az Év játékosának választottak Hollandiában, mindössze 24 éves.

A döntő előtti napokban egyébként az angol sajtó szeretett eljátszani annak összehasonlításával, hogy a Manchester United többszázmillió euróért megerősített keretével szemben az Ajax alaptizenegye milyen – ezen a szinten – csekély összegbe került.

  • A kapus André Onana 150 000 euróért került Barcelonából Amszterdamba,
  • a kolumbiai védőt, Davinson Sánchezt ötmillió euróért szerződtették az Atlético Nacionaltól,
  • Amin Younest 2,5 millió euróért engedte el két éve a Mönchengladbach,
  • Bertrand Traorét, akit egyébként hajdanán José Mourinho dobott mély vízbe a Chelsea-nél, kétmillió euróért vette kölcsön az Ajax.
  • Lasse Schöne a Bosman-szabály alapján ingyen érkezett,
  • Kasper Dolbergért 270 000 eurót fizetett a klub a Silkeborgnak,
  • Joel Veltman, Matthijs de Ligt, Jairo Riederwald és Davy Klaassen saját nevelésű.
  • Egyedül Hakim Ziyechért kellett tízmillió eurónál többet fizetni a Twentének – tizenegyet.

Mindent egybevetve ez még 22 millió euró sincsen, jellemző egyébként a holland klub vásárláspolitikájára, hogy a marokkói válogatott, de Hollandiában született Ziyech a klubtörténet harmadik legmagasabb összegű vétele volt, Miralem Sulejmani (16,25) és a januárban vett, brazil David Neres (12 millió) mögött.

Ezzel szemben a Manchester United, noha ingyen szerezte meg Zlatan Ibrahimovicot, csak a

Paul Pogba, Henrik Mkhitarjan, Eric Bailly trióért 185 millió eurót fizetett ki

a mostani idény elején.

Közülük Bailly eltiltott a döntőből, mint ahogyan nem játszhat a másik oldalon sem az egyik kulcsember, Nick Viergever. Mindazonáltal a Unitednek több a gondja: Ibrahimovic, Rojo, Young és Shaw is sérült. (Ibrahimovic, aki egyébként, akárcsak a keret többi, nem hadrafogható tagja, elutazott Stockholmba a „vörös ördögökkel”, megtekintette, hogyan készül a 2,7 méteres szobra, amelyet majd a Friends Aréna előtt állítanak fel.)

A tervezett összeállítások

Manchester United: Romero – Valencia, Jones, Blind, Darmian – Fellaini, Herrera, Pogba – Lingard, Rashford, Mkhitarjan
Ajax: Onana – Veltman, De Ligt, Sánchez, Riedewald – Klaassen, Schöne, Ziyech – Traoré, Dolberg, Younes.
A fentiek alapján Mourinho tartja magát ahhoz, hogy ebben a sorozatban Romero az első számú kapus, s csak a cserék között számol a klubikonnal, Wayne Rooney-val.

A Man United veretlen a legutóbbi tíz európai kupamérkőzésén, az Ajax ellenben a legutóbbi három, nem Amszterdamban játszott Európa Liga-meccsét elveszítette.

Lelkileg bizonyosan az angol sztárcsapat van nehezebb helyzetben. José Mourinho beszélt arról a médiának, hogy a játékosokat nagyon megviselte a várost ért hétfői terrortámadás, emiatt le is mondták a keddi sajtótájékoztatót. A portugál edző úgy vélte, méltatlan lenne ilyen helyzetben apró sérülésekről, formahanyatlásról vagy esélyekről beszélni. A város gyászol. Akad félelem a játékosok lelki állapotát, koncentrációját illetően, volt, aki párhuzamot vont a mostani helyzet, s a franciák öt nappal a Párizst ért terrortámadást követő angol–francia mérkőzés között. A „kékek” akkor kikaptak 2-0-ra a Wembley-ben.

A manchesteriek kedd délután repültek Stockholmba, ahol az UEFA és a rendőrség megerősítette a biztonsági szolgálatot. Az UEFA ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a titkosszolgálatoktól a legenyhébbb jelzést sem kapta arra vonatkozóan, hogy halassza el a mérkőzést. A találkozó 20.45-kor kezdődik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×