Infostart.hu
eur:
386.07
usd:
332.79
bux:
120864.9
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Elhunyt Széles Sándor

Elhunyt Széles Sándor

Hatvanegy éves korában kedden elhunyt Széles Sándor úszó mesteredző.

A kiváló szakember halálhíréről a családon keresztül Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség korábbi elnöke tájékoztatta az MTI-t.

Széles Sándort márciusban szállították korházba, ahol kómába esett, és nem tért már magához.

Pályafutása során kiemelkedő eredményeket ért el az úszósportban, többek között Gyurta Dánielt és Risztov Évát olimpiai bajnoki címhez segítette a 2012-es londoni játékokon.

Címlapról ajánljuk
Közel-Kelet-szakértő: egy iráni háború rendkívül kockázatos lenne most az Egyesült Államoknak

Közel-Kelet-szakértő: egy iráni háború rendkívül kockázatos lenne most az Egyesült Államoknak

Az Egyesült Államok jelen pillanatban komolyan mérlegeli a katonai csapás lehetőségét, ennek zajlanak az előkészületei. Iránban is egy komolyabb mozgósítást látunk a Forradalmi Gárda részéről, ez azonban nem jelenti azt, hogy az összecsapás biztosan be is fog következni – vélekedett csütörtök reggel Csicsmann László.

Napelemes pályázat: február 2-től lehet jelentkezni, kijöttek a részletek

A kormány honlapján kijöttek a pályázat részletei: minden, már napelemmel rendelkező, vagy annak telepítését vállaló család 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat energiatároló rendszerek telepítésére. Egy két és fél oldalas formanyomtatványt kell kitölteni, a pályázatot február 2-től lehet benyújtani.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×