Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Az út negyedén sikeresen túl van Kozák Danuta

A duisburgi kajak-kenu Világkupán 500 egyesben is visszatért a csúcsra Kozák Danuta. Az Újpest kétszeres olimpiai bajnoka a teljes nemzetközi élmezőnyt is magabiztosan győzte le azután, hogy egy héttel korábban a hazai olimpiai válogatót megnyerte.

„Nagyon örülök, hogy eddig minden jól sikerült, bár ez még mindig csak az út negyede. Hiszen van egy második válogató, amin szintén jól kell szerepelnünk, utána pedig az olimpia, ahol fel szeretnénk tenni az i-re a pontot” - mondta Kozák Danuta.

Az egyes és a páros számokról a 19-szeres vb-győztes úgy fogalmazott: „saját magamról szerettem volna levenni a terhet azzal, hogy azt mondtam, nem mindenáron az egyesre koncentrálok, de a páros is fókuszban van. Továbbra is szeretném megcsinálni a párost, és most már az egyest is.”

Szakértők szerint sokat számít, hogy a sprinttávon már nem szerepel.

„Amikor elkezdtem a 200-ra készülni, hangsúlyoztam mindenkinek, és mondtam magamnak is, hogy ki szeretném próbálni magam, kíváncsi vagyok, hogy mit tudok” - emlékeztetett az Újpest kétszeres olimpiai bajnoka.

„A tavalyi év volt az, amikor azt gondoltam, hogy váltani kell mind az edzésmódszerekben, mind a hozzáállásban. Az 500 métert sokkal fontosabbnak gondoltam, ezért a 200 métert a tavalyi válogatók után teljesen elengedtem, és idén már csak az 500 méterre fókuszáltam” - közölte Kozák Danuta.

Az interjút teljes terjedelmében meghallgathatják szombaton délután fél hattól az InfoRádió Víztükör című műsorában.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×