eur:
388.67
usd:
361.72
bux:
68900.51
2024. május 8. szerda Mihály

Csalódottak a magyar futsal-játékosok

Csalódottak a magyar játékosok és hiányérzet maradt bennük, miután a világelső spanyolok után csütörtökön az ukránoktól is kikaptak három góllal a belgrádi futsal Európa-bajnokságon, s így búcsúztak a kontinenstornától.

"Be kell vallani, jobb csapat az ukrán. Sok olyan hibát követtünk el, amit nemzetközi szinten nem szabad, emiatt van bennem hiányérzet" - mondta a magyar szövetség honlapján Dróth Zoltán, aki a válogatott öt góljából négyet szerzett a két meccsen.

Trencsényi János csapatkapitány szintén csalódottságának adott hangot, mert értékelése szerint erre a találkozóra készültek, s mégse sikerült bravúrt elérni, amely egyben sporttörténelmi siker lett volna.

A magyar válogatott harmadszor szerepelt az Eb-n, de eddig mind a hét mérkőzésén kikapott. A mostani győzelem továbbjutást ért volna, ugyanis a négy háromcsapatos csoportból az első és második helyezettek jutnak a negyeddöntőbe.

Rábl János már a jövőről beszélt, miszerint várják a világbajnoki selejtező jövő hét pénteki sorsolását, melyen csoportmásodikként a magyarok nem kiemeltek, így az ukrán, a spanyol, az olasz, a portugál, az azeri, a kazah és az orosz csapatot kaphatják ellenfélnek. A hét, oda-visszavágós párharc győztese jut ki a szeptemberi, kolumbiai vb-re. A két találkozót március 22-én és április 12-én rendezik.

Címlapról ajánljuk
Megérkezett a kínai elnök Budapestre
videó, képek

Megérkezett a kínai elnök Budapestre

Este kilenc óra előtt szállt le Hszi Csin-ping gépe a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Orbán Viktor és Lévai Anikó fogadta az elnöki párt.

Élőben a BL-elődöntő: Real Madrid–Bayern München 0-0

A Borussia Dortmund már a június elsejei döntő résztvevője, ma este eldől, ki lesz az ellenfele. A Real Madrid és a Bayern München csatája nyolc napja Németországban 2-2-re végződött, aki most nyer a Bernabéuban, továbbjut. Döntetlennél hosszabbítás (esetleg tizenegyespárbaj) következik.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Felemás zárás a tőzsdéken

Felemás zárás a tőzsdéken

Szerda reggel kedvezőtlen hangulatban telt a kereskedés Ázsiában, ezt követően pedig ugyan reggel jó hangulatban indult a nap Európában, de a déli órákra megtorpant az emelkedés. A magyar tőzsde ma alulteljesítő volt, ami elsősorban az OTP eséséből adódott. A hazai nagypapírok közül nagyot ralizott azonban a Mol, a befektetők megkönnyebbültek a hírre, hogy a kormány szerint az üzemanyagkereskedők eleget tettek a kormány kérésének az elmúlt két hétben. Egyre rosszabra fordul a hangulat az amerikai tőzsdéken, nem kizárt, hogy megszakad ma az öt napja tartó emelkedő széria.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×