Infostart.hu
eur:
388.62
usd:
329.88
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Gyárfás: Hosszú Katinka a női Michael Phelps

Meg kell bízni az ötszörös világbajnok Hosszú Katinka és Shane Tusup döntésében a riói olimpia előtt is, ez egy álompáros - hangsúlyozta a Magyar Úszó Szövetség elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Gyárfás Tamás arról is beszélt, hogy a budapesti vizes vb rendezésénél több szempontból nem lehet a kazanyi szervezőkkel felvenni a versenyt, de ezt nem is kell, mert nekünk "új ízekkel" kell jelentkeznünk.

Nem híve a számok túlzott halmozásának Gyárfás Tamás.

"Ha rajtam múlna, Katinka három számban indulna, de hát rajta múlik" - mondta a szövetség elnöke.

A sportvezető jelezte, hogy az eddig elért eredmények a Hosszú Katinka-Shane Tusup párost igazolják.

"Ha most azt mondjuk Katinkának, hogy ne induljál , csak három számban, akkor lehet, hogy elvesszük tőle a negyedik aranyérmet. Õk értenek hozzá. Ez egy álompáros, az edző is kiváló, Katinkáról nem is veszélve. Házastársak, edzőtársak. Örök kérdés, van-e jogunk ebbe beleszólni. Ajánlatot tudunk tenni, de szerintem ilyen szintű versenyzők döntésébe beleszólni nem szabad. Õ a női Michael Phelps" - fogalmazott a sportvezető.

Gyárfás Tamás szerint ez esetben kellemes problémáról van szó.

"Katinka csodálatos úszó. Ennél jobb nincs, mint hogy ezen meditálunk, hogy ejnye, Katinka, most kettőt fogsz nyerni vagy hármat, mikor van nagyobb esélyed a többre" - jegyezte meg a sportvezető.

A szövetség elnöke méltatta Cseh László kazanyi sikereit, azt ugyanakkor nem titkolta, hogy a végül bronzérmes Gyurta Dánieltől címvédést remélt 200 mellen.

Gyárfás Tamás arról is szót ejtett, hogy Budapest jóval kisebb költségvetésből rendezheti meg a 2017-es vizes vb-t, mint amennyit Kazany fordíthatott a vasárnap véget ért eseményre. A Magyar Úszó Szövetség elnöke jelezte, hogy több szempontból nem lehet a tatárföldi szervezőkkel felvenni a versenyt.

"Mindenki azt mondja, hogy csodálatos, én azt mondom, hogy félelmetes" - fogalmazott a kazanyi rendezéssel kapcsolatban Gyárfás Tamás. A megnyitóünnepség szerinte "beteges" volt, hiszen csak az 18 millió dollárba került.

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×