Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Férfi kézilabda BL - Veszprémi döntetlen Párizsban

Döntetlent játszott a Veszprém a PSG-vel Párizsban a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, a párharc vasárnapi első mérkőzésén.

Eredmény, negyeddöntő, 1. mérkőzés:
PSG (francia) - MKB-MVM Veszprém 24-24 (10-12)

A két csapat tavaly is a negyeddöntőben találkozott egymással, akkor a Veszprém kettős győzelemmel jutott a négyes döntőbe. Ezúttal is jórészt irányította a mérkőzést, de a végére kissé elbizonytalanodott, a franciák pedig némi szerencsével a végső dudaszó pillanatában egyenlítettek.

A magyar együttes az első félidőben gyakorlatilag végig vezetett, jól vészelte át az emberhátrányos helyzeteket, és nem jött zavarba a rohanósabb időszakokban sem. Húsz percig sajátos forgatókönyv szerint zajlott a játék, ötpercenként két gól volt a veszprémiek előnye: előbb 1-3-ra, majd 2-5-re, 4-6-ra és 7-9-re alakult az állás. Az utolsó tíz percben változott a helyzet, többször háromgólos különbség is kialakult, sőt 9-12-nél a négyért is támadhatott a magyar csapat, de Ugalde nagy helyzetben hibázott, a szünetig pedig eggyel közelebb zárkózott a PSG. A francia csapatból ebben a játékrészben csak az öt gólig jutó dán Mikkel Hansen tudott némi zavart okozni a veszprémi védelemben, illetve Abalo labdaszerzéseire kellett odafigyelni. A kapuban Mikler jobb teljesítményt nyújtott, mint a túloldalon az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Omeyer, míg a mezőnyben nagyon hasznosan játszott Nagy László, aki kézsérülése ellenére vállalta a játékot.

Pihenő után hasonlóan folytatódott a játék, majd a párizsiak 16-17-nél egy gólra zárkóztak fel. Öt perccel később viszont már öt találatnyi volt a Veszprém előnye, köszönhetően a nagyon hatékony védekezésnek és a leindításokból szerzett gyors góloknak. Ezután a hazaiak percei következtek, sorozatban három gólt lőttek, de 19-21-nél Ilic is betalált, akárcsak 21-22-nél. A két gól nagyon fontos volt az ekkorra támadásban elbizonytalanodó veszprémieknek, akik ezután leindításból is betaláltak. 21-24 után nem sokkal viszont megint csak egy gólra csökkent az előny. Az utolsó fél perc magyar támadással kezdődött, passzívnál lőni kellett, de Nagy inkább passzolt, a franciák pedig megszerezték a labdát, s az utolsó másodpercben Abalo egyenlített.

A visszavágó jövő vasárnap lesz Veszprémben.

később:
MOL-Pick Szeged - THW Kiel (német) 19.15

csütörtökön játszották:
HC Zagreb (horvát)-Barcelona (spanyol) 23-25 (10-14)
szombaton játszották:
Vardar Szkopje (macedón)-Kielce (lengyel) 20-22 (11-11)

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×