Infostart.hu
eur:
386.12
usd:
331.64
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog

A románok örülnek a magyar-görög döntetlennek

A román sajtó örömmel fogadta, hogy döntetlennel zárult vasárnap este a Magyarország-Görögország labdarúgó Európa-bajnoki selejtező.

A legnagyobb példányszámú román sportújság, a Gazeta Sporturilor elektronikus kiadásában azzal a címmel számolt be a 0-0-ra végződött budapesti meccsről, hogy "döntetlen a javunkra". Nem is alakulhatott volna jobban számunkra, Magyarország nem kapott ki, de Románia mögött maradt öt ponttal - írta a Gazeta Sporturilor.

A Pro Sport című sportnapilap szerint a román és az északír győzelem után "kettészakadt" az F csoport, ugyanis Romániának és Észak-Írországnak 5, illetve 4 pont előnye van a harmadik helyezett Magyarországgal szemben.

A második legolvasottabb sportújság szerint a magyar-görög döntetlen miatt a helléneknek már csak elméleti esélyeik vannak a továbbjutásra. Az eredmény nagymértékben segíti Romániát is - írták -, mert az ötpontos előny azt jelenti, hogy Románia a közvetlen kijutást jelentő első vagy második helyen marad még akkor is, ha a továbbiakban esetleg botlik - tudatta a Pro Sport.

Az Adevarul című román napilap szerint a budapesti döntetlennek köszönhetően Románia közelebb került az Eb-re való kijutáshoz.

A román lapok nagy terjedelemben foglalkoznak a Románia - Feröer-szigetek meccsel, amelyen a románok 1-0-ra győztek. A tudósítások kiemelik, hogy a román válogatott gyengén játszott, ezért a közönség a meccs végén kifütyülte a csapatot. A játékosok bírálták a közönség magatartását - olvasható a román újságokban.

Magyarország és Románia az F jelzésű selejtezőcsoportban szerepel. A hétvégi ötödik forduló után Románia vezeti a csoportot 13 ponttal, második Észak-Írország 12-vel, a pótselejtezőt érő harmadik helyen áll Magyarország 8-cal, míg Görögország az utolsó, 2 ponttal.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc a sorkatonaságról: nem ördögtől való dolog, számos előnye van

Kaiser Ferenc a sorkatonaságról: nem ördögtől való dolog, számos előnye van

A modern harcászati eszközök korában is fontos szerepe van a honvédségi élő erőnek, amelyet nemcsak a harctéren, hanem vis maior helyzetekben is be lehet vetni – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. Úgy véli, az orosz–ukrán háború menetétől és az Egyesült Államok politikai hozzáállásától is függ, hogy a jövőben hány ország dönt úgy a horvátokhoz hasonlóan, hogy be- vagy visszavezeti a sorkatonaságot.

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×