Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Van Gaal Manchesterből vonul vissza

A Manchester United az utolsó csapata Louis van Gaalnak, a holland labdarúgóedző ugyanis bejelentette, visszavonul, amikor munkája véget ér az Old Traffordon.

"Biztos vagyok benne, hogy ez az utolsó munkahelyem. Szeretném megadni a gyermekeimnek, az unokáimnak és a feleségemnek azt a figyelmet, amit megérdemelnek" - nyilatkozta a 63 éves tréner.

A kiváló szakember az Ajax Amsterdamban kezdte edzői pályafutását, 1995-ben Bajnokok Ligáját nyert egy rendkívül fiatal együttessel, később a Barcelona és a Bayern München csapatait is irányította.

"Hatalmas megtiszteltetés a Manchester United edzőjének lenni, korábban a legjobb spanyol és német csapatot is vezethettem, azt hiszem, ez nem sok trénernek adatik meg" - mondta van Gaal, akit 2017-ig köt szerződés a Vörös Ördögökhöz.

Jelenlegi időszakát "építkezésnek" nevezte Manchesterben, ugyanakkor a következő idényekben már a bajnoki cím és a Bajnokok Ligája elhódítása a célja.

A holland válogatottal az egy évvel ezelőtti brazíliai világbajnokságon bronzérmes van Gaal hozzátette, visszavonulását követően a portugáliai Algarvében telepedik le második feleségével, Truusszal.

"Van egy igazi kis paradicsomom Portugáliában, golfozni fogok, fantasztikus ételeket eszem majd. Kiváló borok vannak, gyönyörű tengerpart és nagyszerű időjárás" - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Borotvaélen táncol a Mercosur-egyezmény

Borotvaélen táncol a Mercosur-egyezmény

Az Európai Parlamentben még bizonytalan a huszonöt éve előkészített EU–Mercosur kereskedelmi megállapodás sorsa, amelynek ratifikációját az agrárérdekek és a belpolitikai kockázatok miatt több tagállam és párt is nyíltan vagy burkoltan akadályozná. Miközben a dél-amerikai importtól tartó gazdák és kormányok a mezőgazdaság versenyhátrányától, az eltérő termelési szabályoktól és az árnyomástól félnek, a megállapodás elutasítása súlyos lehetőségektől fosztaná meg az európai – köztük a magyar – feldolgozóipart és szolgáltató szektort. A vita így valójában arról szól, hogy az EU rövid távú agrárfélelmeket vagy hosszabb távú ipari és kereskedelmi érdekeket tekint-e elsődlegesnek egy geopolitikailag is egyre bizonytalanabb világgazdasági környezetben.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×