Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Bíróság elé kerül Messi?

Az ügyben eljáró barcelonai bíró pénteken elutasította Lionel Messi kérelmét, így az FC Barcelona argentin sztárlabdarúgójának - bár még fellebbezhet - alighanem bíróság elé kell állnia adócsalás miatt.

Korábban a spanyol ügyészség azt indítványozta, hogy ejtsék az adócsalási vádat, de a beadványt július végén szintén visszadobta az illetékes bíró, mondván, elegendő bizonyíték gyűlt össze annak igazolására, hogy a Barcelona vb-ezüstérmes csatárának tudnia kellett a bűncselekményről. Az ügyész június közepén azért szerette volna elérni a vád ejtését, mert álláspontja szerint bebizonyosodott, hogy a futballista nem vétkes, és menedzser-édesapja, Jorge Messi a felelős a be nem fizetett adókért.

A négyszeres aranylabdás Messi és apja ellen több mint egy éve indították meg hivatalosan a nyomozást adócsalás ügyében. A gyanú szerint 2007 és 2009 között 4,1 millió eurót nem fizettek be a spanyol államkasszába. A játékos végig tagadta, hogy törvénysértést követett volna el. Az ügyész szerint Messiék a futballista személyéhez kötődő jogok értékesítéséből befolyó összegek után nem adóztak, mivel azokat Spanyolországon kívül - Uruguayban, Belizében, Svájcban és az Egyesült Királyságban - bejegyzett cégek kezelték.

Jorge Messi azóta ötmillió eurót már befizetett adóhátralék címén.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Az elmúlt évtizedekben több tízezren menekültek el Észak-Koreából Kínán keresztül Dél-Koreába, és kezdtek ott új életét, a legnagyobb számban nők. A többnyire egyedülálló fiatal nők dél-koreai férjet keresnek maguknak, a dél-koreai férfiak körében pedig népszerűek az észak-koreai nők. Egy menekült nő, Judzsin, aki maga is dél-koreai férjet talált magának, kifejezetten északi nők és déli férfiak összeismertetésére hozott létre házasságközvetítő irodát, miközben saját házassága válságba kerül. Róla és a jelenségről szól egy új dokumentumfilm, az Észak-dél férfi-nő, amelyet hamarosan Magyarországon is bemutatnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×