Az amerikai és az afrikai együttes pedig azzal a téttel csap össze egymással hétfőn, hogy a győztes megőrzi esélyét arra, hogy meglepetést okozzon a négyesben továbbjutásával, a vesztes pedig szinte biztosan elbúcsúzhat nyolcaddöntős álmaitól.
"Nagyon jó csapat az amerikai, nem lesz könnyű dolgunk" - mondta Akwasi Appiah, a ghánaiak szövetségi kapitánya, aki csapatával arra készül, hogy sorozatban harmadszor is túlélje a csoportkör a vb-ken.
Kollégája, a német Jürgen Klinsmann szerint a középpályán dőlhet el a csata és szerinte igen kiegyenlített, izgalmas és szórakoztató meccsre van kilátás.
Érdekesség, hogy a két csapat a legutóbbi két vb-n is találkozott egymással, 2006-ban a csoportkörben és 2010-ben a nyolcaddöntőben is Ghána nyert 2-1-re.
A mérkőzést a svéd Jonas Eriksson vezeti, aki a futballelitben a leggazdagabb játékvezetőnek számít. 2011-ben körülbelül 10 millió dollárért adta el az IEC nevű svéd médiavállalkozásban lévő 15 százalékos részesedését. Neki a játékvezetés tényleg csak hobbi.
Ezeken a telefonokon hivatalosan belehallgathat a magánbeszélgetésekbe a Google programja