eur:
388.49
usd:
360.83
bux:
68568.49
2024. május 7. kedd Gizella

Button nyerte az óriási balesettel kezdődött Belga Nagydíjat

A Formula-1 Belga Nagydíján, közvetlenül a rajt után Lewis Hamilton, Romain Grosjean és Fernando Alonso összeütközött egymással az első kanyarban. A versenyt a rajt-cél győzelmet aratott Jenson Button nyerte meg.

A rajt után óriási baleset történt: a francia Romain Grosjean (Lotus) meglökte a brit Lewis Hamiltont (McLaren), aki belerohant Alonsóba: a baleset során kiesett a mexikói Sergio Perez (Sauber) is. Ezzel a négy pilóta számára befejeződött a Belga GP. A versenyzők épségben szálltak ki az összetört autókból. Alonso, aki egy kissé megszédült az ütközés után, orvosi vizsgálaton esett át, de kiderült, hogy nem sérült meg.

Hamilton szerint Grosjean hibázott, ennek a brit azonnal is hangot adott. Alonso kiesésével eldőlt, hogy a spanyol nem állítja be Michael Schumacher rekordját. A vb-pontversenyben élen álló Fernando Alonso sorozatban 24. versenyét zárhatta volna pontszerzőként, ugyanerre pedig Schumacher volt képes 2001 és 2003 között. Igaz, 2001-ben és 2002-ben még csak az első hat, 2003-ban pedig az első nyolc helyezett kapott pontot. Alonso - aki Belgiumban még sosem tudott nyerni - legutóbb a tavaly júniusi, kanadai GP-ről távozott "üres kézzel". Meg most.

A tömegbaleset után beküldték a biztonsági autót, amely öt körön át vezette a mezőnyt. Ezt követően Button végig nagyon magabiztosan versenyzett, győzelmét egy pillanatig sem fenyegette veszély. Vettel óriási bravúrt hajtott végre azzal, hogy a tizedik pozícióból rajtolva végül a dobogó második fokára küzdötte fel magát. Az éllovas Alonso negyvenpontos előnye ezzel 24-re csökkent Vettellel szemben.

Belga Nagydíj:
A végeredmény:
1. Jenson Button (brit, McLaren-Mercedes) 1:29:08.530 óra
2. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 13.6 mp hátrány
3. Kimi Räikkönen (finn, Lotus) 25.3 mp h.
4. Nico Hulkenberg (német, Force India) 27.8 mp h.
5. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 29.8 mp hátrány
6. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 31.2 mp h.
7. Michael Schumacher (német, Mercedes) 53.3 mp h.
8. Jean-Eric Vergne (francia, Toro Rosso) 58.8 mp h.
9. Daniel Ricciardo (ausztrál, Toro Rosso) 1:02.982 perc h.
10. Paul Di Resta (brit, Force India) 1:03.783 p h.
11. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:05.111 p h.
12. Bruno Senna (brazil, Williams) 1:11.529 p h.
13. Kobajasi Kamui (japán, Sauber) 1:56.119 p h.
14. Vitalij Petrov (orosz, Caterham) 1 kör hátrány
15. Timo Glock (német, Marussia) 1 kör h.
16. Charles Pic (francia, Marussia) 1 kör h.
17. Heikki Kovalainen (finn, Caterham) 1 kör h.
18. Pedro de la Rosa (spanyol, HRT) 1 kör h.

A pontversenyek állása a 12. futam után (még 8 van hátra):
Pilóták:
1. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 164
2. Vettel 140
3. Webber 132
4. Räikkönen 131
5. Lewis Hamilton (brit, McLaren) 117
6. Button 101
7. Rosberg 77
8. Romain Grosjean (francia, Renault) 76
9. Sergio Perez (mexikói, Sauber) 47
10. Schumacher 35
11. Massa 35
12. Kobajasi 33
13. Hülkenberg 31
14. Pastor Maldonado (venezuelai, Williams) 29
15. Di Resta 28
16. Senna 24
17. Vergne 8
18. Ricciardo 4

Csapatok:
1. RedBull 272
2. McLaren 218
3. Lotus 207
4. Ferrari 199
5. Mercedes 112
6. Sauber 80
7. Force India 59
8. Williams 53
9. Toro Rosso 12

Következik: Olasz GP, Monza, szeptember 2.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Nagyot ralizott az OTP!

Nagyot ralizott az OTP!

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés hétfő reggel, ezt követően Európában a múlt heti esés után szép pluszban zártak a tőzsdék, és Amerikában is az emelkedésé volt a főszerep. A hét első napján idehaza a külkereskedelmi adatokra volt érdemes figyelni, külföldön pedig nem várható nagyobb piacmozgató esemény. A magyar tőzsdén is kedvező hangulatban telt a kereskedés, elsősorban az OTP-nek köszönhetően.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×