Infostart.hu
eur:
390.62
usd:
331.33
bux:
111046.97
2025. december 23. kedd Viktória

A világban a kínaiak, nekünk Csernoviczki Éva napja volt

Megszerezte első érmét a magyar küldöttség a londoni olimpián: az első hivatalos versenynapon, szombaton Csernoviczki Éva bronzérmet nyert a női cselgáncsozók 48 kg-os kategóriájában. Pontszerző helyen végzett két úszó, Hosszú Katinka (negyedik) és Kis Gergő (hatodik) is. Az első versenynapon 12 aranyérmet osztottak ki, ezek egyharmadát a kínaiak szerezték meg. Pazarul szerepeltek az olaszok (öt érem!), a britek ellenben még csak várnak az első medáliára.

A tatabányai dzsúdós első meccsén a holland Birgit Entét legyőzte, majd a negyeddöntőben kikapott a belga Charline van Snickkeltől, ám a vigaszágon folytathatta a küzdelmeket. Ott ipponnal legyőzte a kínai Vu Su-kent, majd következhetett a bronzmeccs, melyen a japánok világbajnoka, Fukumi Tomoko várt rá.

Csernoviczki az éremcsatában végig nagyon összeszedett és magabiztos volt, s az első akcióig tartó ráadás felénél gyönyörű dobással ippont ért el. Ezzel nem csupán a londoni magyar csapat első dobogós helyezését szerezte meg, hanem a cselgáncssport első magyar női olimpiai érmese is lett egyben.

Az úszóknál Hosszú Katinka került a legközelebb az éremszerzéshez, a 400 m vegyes előfutamaiból ugyanis biztosan jutott be az esti döntőbe, ám ott hiába vezetett még 200-nál is, a táv második felére elfáradt, s végül a negyedik helyen csapott a célba. A nap másik magyar döntőse, Kis Gergő hatodik lett 400 m gyorson, Gyurta Dániel pedig két országos csúcsot úszott szombaton, s az elődöntőben elért 59.74 mp-es eredményével, a hetedik idővel biztosította helyét a 100 m mell vasárnapi döntőjébe. A nap csalódását Cseh László okozta, aki a 400 vegyes előfutamában eltaktikázta magát, és csak kilencedik lett.

A tőröző Mohamed Aida második meccsén, a nyolcaddöntőben óriási csatában, ráadás tussal kikapott a végül a negyedik helyen végzett dél-koreai Nam Hjun Hitől.

Győzelemmel kezdte meg olimpiai szereplését az ökölvívó Harcsa Zoltán (75 kg), ezzel bejutott a nyolcaddöntőbe. Tóth Krisztina és Zwickl Ádám az asztaliteniszezők első fordulójában tudott győzni, Pattantyús Ádám ugyanakkor simán kikapott. Tóth a második mérkőzésén meccslabdáról szenvedett vereséget, s kiesett.

A kerékpáros Lovassy Krisztián feladta a versenyét, a Simon, Széll evezős kettős a reményfutamba jutott. Szávay Ágnes sima két játszmában elveszítette első fordulóját a brit Elena Baltacha ellen.

A tornászok selejtezőjében a lólengés favoritja, Berki Krisztián rontott, 15,033 pontot ért el, amivel ötödik helyen került be a nyolcas döntőbe. Hidvégi Vid 15,100 pontot kapott ugyanezen a szeren, amivel harmadikként lett finalista.

Az első versenynapon 12 aranyérmet osztottak, ezek egyharmadát a kínaiak szerezték meg. Győzelmet arattak sportlövészetben, súlyemelésben és kettőt is úszásban. Legutóbb húsz éve, Barcelonában fordult elő, hogy egy nap két olimpiai aranyérmet nyertek úszásban. A négy bajnokuk közül három hölgy, s csak egy férfi.

Parádésan kezdték az olimpiát az olaszok, akik máris öt éremnél, két aranynál tartanak. A női tőrvívásban a dobogón csak olasz állt (1. Elisa di Francesca, 2. Arianna Errigo, 3. Valentina Vezzali), de az előző három olimpián egyéni aranyérmes Vezzali "csak" bronzzal zárt. Győzött az íjászcsapatuk, ezüstérmes lett sportlövészetben Luca Tesconi.

A braziloknak is van már: minden éremből: a cselgáncsozó Sarah Menezes nyert, az úszó Thiago Pereira második, az ugyancsak cselgáncsozó Felipe Kitadai harmadik lett.

Az Egyesült Államok is öt éremnél tart már, de csak egy az arany, azt Ryan Lochte nyerte. A 4x100-as gyorsváltóval bronzérmes Natalie Coughlin a 12. olimpiai érmét nyerte, s ezzel az úszóknál beállította Dara Torres és Jenny Thompson rekordját.

A győztes ausztrál váltóban az előfutamban úszó Libby Trickett a negyedik olimpiai aranyát nyerte pályafutása során. Ez "országos rekord" a nőknél, dawn Fraser és Betty Cuthbert rekordját állította be. A 2009-ben egyszer már visszavonult Trickett háromszor a váltóval nyert, de Pekingben övé volt a 100 m pillangó is.

Az első nap 12 aranyérméből öt jutott Ázsiának, egy Ausztráliának, kettő (Észak- és Dél-) Amerikának, s négy Európának, az olaszok két aranyén kívül az oroszok és a kazahok nyertek egyet-egyet. Tizenkilenc ország nyert érmet (köztük Magyarország!), némi meglepetésre a rendező britek még érem nélkül állnak.

Címlapról ajánljuk
Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Ha ilyen panaszunk van, bizonyos ételeket és bizonyos italokat kerülni érdemes – erről beszélt Barkai László, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika adjunktusa, gasztroenterológus az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekra az amerikai tőzsdék

Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekra az amerikai tőzsdék

Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap már zsinórban a harmadik napja zárt emelkedéssel. Az ázsiai tőzsdéken ehhez képest csak oldalazás volt jellemző ma reggel, a legtöbb vezető ázsiai index alig mutat érdemi elmozdulást. Európában a tegnapi esés után ma reggel iránykereséssel indult a kereskedés, és délutánra sem alakult ki határozott irány, de a Stoxx 600 egy kis emelkedéssel is új csúcsra tudott menni. A karácsony előtti utolsó kereskedési napon számos előrehozott makroadatot kapunk, amelyek hatással lehetnek a kereskedés hangulatára. A következő napokban az ünnepek miatt változó lesz a tőzsdék nyitvatartása, erről szóló összefoglalónk itt olvasható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×