Infostart.hu
eur:
388.76
usd:
330.02
bux:
0
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Albániában kezdi a BL-kalandot a Loki

Kondás Elemér, a Debreceni VSC vezetőedzője szerint játékosainak nagyon fegyelmezetten kell majd futballozniuk az albán bajnok Skenderbeu vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező 2. fordulójának első, keddi mérkőzésén.

"Egy masszív, hajtós csapat vár ránk, játsszák a futballt, és rengeteget futnak" - nyilatkozta a szakember a dvsc.hu oldalnak. "Több jó labdarúgó alkotja a keretüket, oda kell figyelnünk rájuk, ahogyan arra is, hogy hazai pályán játszanak és fanatikus szurkolótáboruk majd űzi, hajtja őket."

Kondás hozzátette, igyekeznek kijavítani azokat a hibákat, amelyeket a Videotonnal szemben büntetőkkel elveszített múlt szerdai Szuperkupa-döntőn elkövettek, ugyanakkor legalább annyira fegyelmezettnek kell majd lenniük, mint voltak a fehérváriak ellen.

"Volt egy rövid időszak, amikor nem voltam elégedett a csapat teljesítményével, azt kell áthidalni és még jobb játékra törekedni" - mondta a szakvezető. "Egy kupamérkőzést idegenben sokkal jobb kezdeni, mert hazai pályán még mindig van lehetőség a javításra. Két meccsen dől el a továbbjutás, Albániában a lehető legjobb eredményt kell elérni."

A DVSC repülőgépe hétfő reggel indult Tiranába, az eltiltott Ibrahima Sidibe, valamint a sérüléssel bajlódó Selim Bouadla, Ludánszki Bence és Roguy Meye nem tartott a csapattal.

A Skenderbeu eddig egy alkalommal, az előző kiírásban szerepelt a BL selejtezőjében. A korcei gárda akkor is a második fordulóban kapcsolódott be a küzdelmekbe, s a később negyeddöntős ciprusi APOEL Nicosia kettős győzelemmel, 6-0-s összesítéssel búcsúztatta. Az albán együttes az európai szövetség (UEFA) június 29-i klubranglistáján a 364. helyet foglalja el, míg a Debrecen - legjobb magyarként - a 174. helyen áll.

A mérkőzés - amelyet az m1 élőben közvetít - kedden, 20:30 órakor a bolgár Nikolaj Jordanov sípjelére indul a 12 ezer férőhelyes Skenderbeu Stadionban. A visszavágót jövő kedden rendezik Nyíregyházán.

Címlapról ajánljuk
Javult a helyzet, de még mindig felpörög karácsonykor a lelki segélyvonalak forgalma

Javult a helyzet, de még mindig felpörög karácsonykor a lelki segélyvonalak forgalma

A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének elnöke az InfoRádióban arról beszélt, hogy sokat javult a helyzet az adventi időszakban az elmúlt két évtizedben, de még mindig tíz-tizenöt százalékkal megnő év végén azok száma, akik szorongásukkal, fájdalmukkal, vagy éppen a magány miatt megkeresik valamelyik tagszolgálatot.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
Egyre nagyobb fordulat bontakozik ki a forintnál

Egyre nagyobb fordulat bontakozik ki a forintnál

Miközben a nemzetközi piacokon kedvező a hangulat (az amerikai tőzsdék új történelmi csúcsra mentek), a forint nem teljesített jól a mai munkaszüneti nap elején. A hajnali órákban toltak egyet az euró-forint kurzuson, és ezzel az árfolyam a 391,50-es szinten is járt. A délutáni órákra azonban magára talált a hazai deviza, sőt: már a dollárral és az euróval szemben is jelentős az erősödés mértéke. Mivel ma a hazai bankközi piac zárva van, az illikvid kereskedésben érzékenyen tud reagálni a kurzus.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×