Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

31 magyar úszó utazhat Londonba

A londoni olimpia összesen 900 úszója között 31 magyar próbálhat szerencsét - derül ki a nemzetközi szövetség (FINA) honlapján közzétett névsorból.

A nemzetekre lebontott lista tanúsága szerint a 18 A szintes - vagyis a FINA által meghatározott időeredmények közül a jobbat elérők - mellett négy B szintes magyar versenyző kapott lehetőséget indulásra az egyéni számokban, és további nyolcan szerepelhetnek még a váltók tartalékjaiként Londonban. A 31. résztvevő a nyíltvízi úszók olimpiai számában, 10 kilométeren kvótát szerzett Gercsák Csaba. A másik hosszútávúszó Risztov Éva, de ő a medencés csapat tagjaként is jogosult a londoni startra.

A váltókban szereplőket a válogatott szövetségi kapitánya, Kiss László jelöli ki a helyszínen. A magyarok mind a hat váltóversenyben indíthatnak csapatot.

"Nagyon vártuk a FINA döntését, és amennyire szomorú vagyok amiatt, hogy Sztankovics Anna egyéni nevezését nem fogadták el, annyira örülök, hogy Pulai Bence B szintje elég volt a rajtjogosultság megszerzéséhez - mondta Kiss László. - Persze tudtuk, hogy az összes "bésünkre" nem bólintanak majd rá, hiszen a teljes olimpiai úszómezőnyt 900 főben maximálták, így csak az A szintesek helye volt biztos. Örüljünk azonban, hogy akárcsak a pekingi, a londoni magyar úszóválogatott is 31 fős, és ezzel a teljes magyar csapat legnépesebb sportági különítménye lesz. Az is elégedettségre ad okot, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság támogatásával kellő számú szakemberünk kíséri el a csapatot: a tizenegy edző mellett a helyszínen segít majd két masszőr és egy orvos is."

Ami a stafétákat illeti, a szövetségi kapitány hozzáfűzte, hogy természetesen a legerősebb összetételben szeretné a medencébe küldeni Londonban is a váltókat, de olykor óhatatlanul ütközni fognak a szakmai érdekek.

"Ott van mindjárt az első nap, amikor a 4x100 méteres gyorsváltók versenyeit rendezik. Nyilván ott lenne a helye a női négyesünkben Jakabos Zsuzsannának és Hosszú Katinkának is, csakhogy mindkettőjüket pihentetni fogom, mert fontosabb a jó szereplésük a szintén aznapi 400 méter vegyesen, ahol komoly esélyeik vannak, míg a váltónak nincs igazi sansza a döntőbe kerülésre, még velük együtt sem" - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
Nem kell külföldre vinni a pénzt, degeszre keresheted magad a magyar tőzsdén!

Nem kell külföldre vinni a pénzt, degeszre keresheted magad a magyar tőzsdén!

Az elmúlt évek egyszerű tőzsdei receptje 2025-ben látványosan felborult. Miközben a forint nagyot erősödött a dollárral szemben, az amerikai részvénypiac forintban számolva alulteljesített, a magyar tőzsde viszont harmadik éve hozott kiemelkedő, 30 százalék feletti hozamokat. A hazai piacon eközben új sztorik nőttek fel, mint a 4iG és a Rába, de a nyomatékot még mindig az OTP adja, ezek a sztorik olyan árfolyamemelkedést produkáltak, amik 2025 befektetési sztárjaivá tették őket, és 2026-ra is fontos tanulságokat hagytak maguk után.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×