A nőknél a maximálisan lehetséges hat helyett öt magyar kajakozó indul az olimpián, egy kvótát visszaad a magyar szövetség. Douchev-Janics Natasa 200 egyesben és Kovács Katalinnal 500 párosban szerepelhet, 500 egyesben Kozák Danuta harcolta ki az indulást, a négyes összetételéről pedig Storcz Botond szövetségi kapitány döntött.
Ez alapján az egyesváltogató első három helyezettje, Kozák Danuta, Fazekas Krisztina és Kovács Katalin mellett a nyolcadik Szabó Gabriella került be a csapategységbe.
Az első edzéseket már megtartotta a négyesnek Csipes Ferenc, aki a napokban bírálta lányát.
Baráth Etele, a szövetség elnöke szerint nagy szó, hogy Csipes Ferenc is belátta, hogy Tamaránál most vannak jobban felkészült versenyzők, ez emberi nagyságot is jelent.
Baráth Etele azt is egyértelművé tette, hogy Douchev-Janics Natasa miért nem kaphatott szerepet a négyesben. Az előírásoknak is megfelel, hogy lehetőleg két számnál többen senki se induljon, mert erre sem agyban, sem fizikailag nem lehet felkészülni - emelte ki a szövetség elnöke.
Douchev-Janics Natasa menedzsere, Csonka Gábor, a szegedi kajakozók vezetője ugyanakkor az Indexnek bírálta az összeállítást, szerinte nem csak a háromszoros olimpiai bajnoknak, hanem akár Csipes Tamarának vagy Benedek Dalmának is inkább helye lett volna a négyesben, mint Szabó Gabriellának, akivel szemben viszont gesztust kellett gyakorolni, hiszen párosban Kozák Danutával lett volna esélye indulni, társa viszont nem vállalta a párost az egyes szereplés miatt.
Storcz Botond szövetségi kapitány szerint érthető, hogy többen is szerettek volna bekerülni a négyesbe, de . függetlenül a most hétvégi Európa-bajnoki szerepléstől - nem lát esélyt a változtatásra.






