Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

London: 31 fős az úszócsapat

Harmincegy fősre duzzadt a londoni olimpián részt vevő magyar úszócsapat, de a létszám egy versenyzővel még tovább nőhet - tájékoztatta a hazai sportági szövetség (MÚSZ) főtitkára, Szabó Tünde szombaton az MTI-t, miután a Budapest-bajnokság zárultával véget ért az idei nyári ötkarikás játékokra selejtező viadalok sorozata.

"A magyar olimpiai csapat legnagyobb sportági különítménye a miénk lesz" - hangsúlyozta a főtitkár. Kitért rá, hogy a csapathoz tartozik a nyíltvízi úszók közül Gercsák Csaba is, míg Risztov Éva a 10 kilométeres maratoni szám mellett - 50 méteres uszodában - 400 és 800 méter gyorson is rajthoz áll a brit fővárosban.

"Az úszóválogatott létszáma szombaton nőtt 31 fősre" - tette hozzá Kiss László szövetségi kapitány. Elmondta, hogy a Komjádi uszodában próbálkozók közül az utolsó napon Kádas Viviennek sikerült megúsznia az olimpiai B szintet, méghozzá 200 m gyorson, így Joó Sára mellett ő lett a másik tartalék a 4x200 méteres női gyorsváltóban. "A nemzetközi szövetség a jövő héten véglegesíti a londoni indulók névsorát, és a 18 A szintesünk, továbbá Gercsák mellett 12 B szintes úszónk tekinthető biztos londoni szereplőnek, s hozzájuk jöhet 32. tagnak Szekeres Dorina, akinek az időeredménye még elég lehet ahhoz, hogy a FINA jóváhagyja az indulását."

A főtitkár beszámolója szerint szombaton elnökségi határozat született arról, hogy a MOB-nál megpróbálják elérni: emeljék meg a Londonba utazó úszócsapatot elkísérő edzők számát.

"Kiss László kapitánnyal együtt hétfőn tárgyalunk Molnár Zoltán főtitkárral, mert szeretnénk elérni, hogy 11 fős legyen az úszóválogatottat az olimpián segítő szakmai stáb. A 2008-as pekingi olimpián a 31 fős magyar úszócsapat mellett 13 szakember alkotta a teljes edzői stábot, most, Londonban, amikor pontban és éremben is az akkorinál többre képes válogatottunk van, úgy véljük, hogy a tizenegy trénerre vonatkozó kérésünk méltányolható és teljesíthető" - mondta Szabó Tünde.

Címlapról ajánljuk
Lefeleződött a kakaó ára, de mikor fogjuk végre mi is érezni?

Lefeleződött a kakaó ára, de mikor fogjuk végre mi is érezni?

2025-ben a kakaó ára ugyan korrigált a korábbi csúcsokhoz képest, de még mindig kétszerese a néhány évvel ezelőtti szintjének. Mivel a gyártók jellemzően 6–12 hónapos beszerzési ciklusokkal dolgoznak, a világpiaci ármérséklődés csak 2026 elején–közepén hathat a beszállítói árakra. Intődy Gábor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének főtitkára az InfoRádióban azt mondta: a csokoládé árában ugyanakkor nem várható jelentős csökkenés, mert a kész termék mindössze 20 százalékát teszi ki a kakaó.

Donald Trump támogatottja győzött

A Donald Trump amerikai elnök által támogatott Nasry Asfura konzervatív üzletembert hirdették ki győztesnek a hondurasi elnökválasztáson szerdán, három héttel a voksolás után.

Felszólították Izraelt, nem is akárkik

Tizennégy ország - közöttük Franciaország, Nagy-Britannia, Kanada és Japán - szerda este közös közleményben ítélte el, hogy Izrael jogi státuszt adott tizenkilenc ciszjordániai zsidó telepnek, és felszólították a zsidó államot: vonja vissza ezt a döntést és hagyjon fel a telepek bővítésével.
VIDEÓ
Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Néhány esztendeje egy vezető hazai politikus jelentette ki, hogy a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek és szuverenitásnak. Nos, a kormány tagjai – mint a dicső végvári vitézek büszke utódai – az elmúlt időben igencsak sűrűn gyakorolhatták a nemzeti szuverenitás védelmét, mivel jószerint csak azokat az EU-s kezdeményezéseket és indítványokat nem vétóztak meg, amelyek egy csepp áldozatot sem kívántak meg hazánktól. A megvétózott kezdeményezések sorába tartozott az Európai Tanács decemberi ülésének napirendjére tűzött, a Mercosur-országokkal (tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay, társult tagjai pedig Chile, Kolumbia, Ecuador, Guyana, Peru, Suriname és Bolívia) kötött új védintézkedésekről szóló megállapodás megerősítéséről szóló határozat is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×